Rossi legjelentősebb munkái a 70-es és a 80-as években keletkeztek. A hetvenes évek elején a világban általában még a harmincas évek modernista építészetének egy késői változata működött, ez nálunk a lakótelepek, a típusiskolák időszaka, amely a szocreált követően tovább élt. Ebbe a modernizmusba emelte be Rossi azt az akkor még nagyon újszerű felfogást, mely szerint a történeti építészetnek a tanulságait is vissza kellene hoznunk a XX. század építészetébe. Ez volt a kiindulása a posztmodern építészetnek és ez volt az alapja Rossi újításainak is. Ő a történeti építészet esszenciáját, a leglényegesebb szavait és mondatait emelte be a saját építészetébe, és ezt építészeti tipológiának nevezte. Szabályokkal bíró, leegyszerűsített, archetipikus nyelvi készletébe ? amely alapvetően a geomertria nyelve volt ? olyan alapszavak tartoztak, mint a kör, a négyszög, a henger, a kapu, amelyeket természeténél fogva mindig is használt az építészet. Ez a gondolkodás akkor mindenképpen új volt, az építészet akkori elitje egészen másban hitt: technológiai újításokban, szerkezeti bravúrokban és funkcionális elvekben.

Az előadás összefoglalója letölthető innen: toth_peter-aldo_rossi.pdf (2,6Mb)