Napjaink egyik legalapvetőbb emberi problémája az, hogy elvesztettük természetes kapcsolatunkat mind külső, mind belső természetünkkel. Az ipari forradalom környezetromboló hatása miatt tönkretette a minket körülvevő világot, az mára elvesztette eredeti rendeltetését, miszerint az ember zavartalan otthona lehessen.
Az ipari forradalom Angliában, a XIX. században indult és teljesedett ki először. A falusi és kisvárosi berendezkedésű társadalom hirtelen nagyvárosokban találta magát; gépek és futószalagok mellett, reggeltől estig mesterséges környezetben dolgozva. Megjelent az anyagi bőség, de ez spirituális áldozattal járt; a haladással együtt járt a veszteségérzet is. Itt indult a folyamat, természetes, hogy az ellenreakció is itt jelentkezett először.
John Ruskin, William Morris és követőik voltak az elsők, akik felhívták a figyelmet az elvesztett természetes körülmények visszaszerzésének fontosságára. Ruskin író, művészettörténész és esztéta, ő fogalmazta meg azokat a szellemi alapokat (szembefordulás a naturalizmussal és realizmussal), amiből az Arts&Crafts mozgalom és később a szecesszió kialakult. Kijelentette, hogy a művészet Raffaellóval a valóság szolgai másolása irányába indult el; az azóta tartó hanyatlást csak a középkorhoz és a korai reneszánszhoz való visszatéréssel lehet megszüntetni. Az ipari forradalom idején a mesterséges környezetbe került ember nosztalgiával gondolt vissza korábbi életére, azt azonosította a tökéletes idillel. Idővel kialakult a felfogás, hogy a premodern kor tökéletes, szerves egész volt, ahol az ember harmóniában élt. (Mivel a helyzet nem változott, ez a mai napig uralkodó nézet; kevés városi ember gondol reálisan a régi falun élt ember, vagy mai vidéki életére.) Előtérbe kerültek a történelem nagy korszakai, felfedezték a népművészetet, mítoszokat és meséket. Újjáéledt a középkori kultúra, úgy tekintettek a keresztény Európára, mint ahol rend, összefüggés és értelem uralkodott. A művészetben előtérbe kerültek a vallásos témák, megjelent a szimbólumok használata, alkalmazták a keleti ember formakincseit. Ennek a kornak irodalma az újromantika, ezekkel a jellemzőkkel jelent meg a festészetben a preraffaelita felfogás.

(Dante Gabriel Rosetti, William Holmer Hunt, John Everett)

Ennek a látásmódnak vezéralakja Morris (1834-96). Az ipar gépesítettségével szemben a kézimunka fontosságát, a minket körülvevő környezet esztetizálásának fontosságát hangsúlyozza. Azt mondja, hogy az ember boldogságát a munkában találhatja meg, de annak feltétele munkahelyének megfelelő volta, illetve, hogy munkájában a kreatív szellemi és a testet edző fizikai feladatok kiegészítsék egymást. A gyárat AZ IPAR PALOTÁJAKÉNT, kerttel, parkokkal körülvéve képzeli el, napfényes, tágas, esztétikus terekkel és formákkal. A gyár egyben szociális és kézműipari központ, könyvtárral, ebédlővel, tanulási lehetőséggel. Nem termel környezetére káros anyagot, hulladékot. Állítása szerint, ha a termelés célja nem a maximális profit, hanem a szükségletek kielégítése és a hasznosság lenne, elég lehetne a napi négyórás munkaidő. Elméletét a valóságban is kipróbálta. Ő alapította az első bibliofil nyomdát. (Könyvek a nyomdából: -Ruskin: A GótikaTermészete, -Morris: Hírek Seholországból.) Ő és követői (Charles Robert Ashbee, Archibald Knox, Christopher Dresser, Peter Behrens, Charles Rennie Mackintosh) formavilágára kettősség jellemző: megjelenik a funkciónak leginkább megfelelő forma, tökéletesre redukálva a maximális esztétikai hatás kedvéért, másfelől vegetatív mintákat, folyékony, utánozhatatlan vonalakat használnak. Legnagyobb gondossággal tervezték meg a tökéletlenségeket, hogy kontrasztba állítsák a tömegtermelés tökéletes uniformizáltságával. Festők és költők kezdték maguk tervezni bútoraikat, ékszereiket (James Macdonald Jasper)

Az ipari forradalom gyorsan terjedt el, így egész Európában szinte egyszerre jelent meg vele szemben a szecesszió (= kivonulás). Nyugat- és Kelet-Európa szellemi és művészi élete a világháborúig együtt fejlődött. Ez a folyamat a világháború kitörésével a mai napig tartóan megszakadt.

De tudni kell azt is, hogy ki volt William Morris. Nem azt, amit a marxista ideológusok állítottak róla, hogy tudniillik utópista szocialista lett volna. Ez minősítés volt, nem tényszerű közlés- de tény, hogy a maga idején, a XIX. század második felében ő és társai fölvették a küzdelmet Mammonnal, a pénz istenével. A kapitalista centralizáció Angliában hihetetlen nyomort és elhagyatottságot zúdított a nagy tömegekre: azok a háziipari dolgozók , parasztok és kézművesek, akik korábban a juhok tenyésztése mellett odahaza szőttek is, s akik képesek voltak elsőrangú szövetek létrehozására is, most földönfutóvá lettek, bekényszerültek a városokba, hogy éhbérért,a puszta létfenntartásért dolgozzanak. Morris szembeszállt ezzel a folyamattal- a hangsúlyt a pénz helyett a tevékenységre helyezte. Úgy vélte, hogy az embereknek a szellem felszabadítására van szükségük. A Raffaello előtti korszak szellemisége alapján az emberek egymástól való elidegenedett viszonyának megváltoztatását, a régi közösségi szellem feltámasztásának programját hirdette. Ebből hatalmas európai mozgalom nőtt ki, amely a XX. sz. elejéig ragyogó eredményeket ért el a tőkekoncentrációs folyamattal szemben. De akkor jött az első, majd a második világháború- és győzött a pénz...?