Litkei Tamás

Jelenlegi hely

Szakmai önéletrajz

Litkei Tamásnak hívnak, Szombathelyen élek, és dolgozom ¤ 1966-ban születtem Magyarországon, Debrecenben ¤ Érettségi vizsgáimat szülővárosomban, a KLTE Gyakorló Gimnáziumában tettem le 1984-ben ¤ Építészeti tanulmányaimat a BME építészmérnöki karán végeztem 1985-től 1991-ig ¤ 1988-ban két hónapot töltöttem Kínában és Mongóliában, majd 1990-ben három hónapot utaztam Indiában ¤ Diplomamunkámat 1991-ben védtem a Középülettervezési Tanszéken, jeles minősítéssel ¤ 1991-ben felvételt nyertem a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájába ¤ Vándorlásom során dolgoztam Budapesten az Axis és Kvadrum építészirodákban, Salamin Ferenc és Zsigmond László mesterek irányításával, majd Kaposváron a Kapostervben, ahol mestereim Kampis Miklós és Lőrincz Ferenc voltak ¤ Keszthelyen a Forma Rt. irodájában Jankovics Tiborral, majd befejezésül Kecskeméten Farkas Gáborral dolgoztam együtt a Farhas&Guha építészirodában ¤ 1994-ben megvédtem Vándoriskolai diplomámat, egy általam tervezett és megépült épület bemutatásával ¤1994 nyarán részt vettem a Prince of Wales's Institute of Architecture másfél hónapos városépítészeti kurzusán, ami egyfajta vándortáborként London, Chinon /Fro./ és Viterbo /Olaszo./ területén vizsgált, és próbált megoldani városépítészeti kérdéseket ¤
1994-ben Szombathelyre költöztem, azóta itt élek, és építésztervezéssel foglalkozom ¤ 12 évig Gácsi József Ákos építésszel az Építőmester Bt tagja voltam, 2006 októbere óta a P.M. Design Kft.-ben dolgozom Piroska László építésszel ¤

 

Fontosabb munkáim:

Családi házak:

Saját ház (Szhely., Fadrusz u. 1995) ¤ Dolgos ház (Szhely., Szedres u. 1996.) ¤ Nardai ház (Szhely., Dugovics u. 1998) ¤ Pán ház (Eberhart-Malinovo, Szlovákia 1998) ¤ Gál házak, Molnár ház (Sé, 1999-04) ¤ Börzsei ház (Szhely.,Csuszka u. 2000) ¤ Urban ház (Rajka, 2007) ¤ Családi házak műemlékileg védett környezetben: Vincze ház (Szhely., Erkel F. u. 2003) ¤ Visnyovszky ház (Jósvafő, 2004) ¤

Műemléki épületek felújítása, átépítése:

Volt Korona szálló átépítése (Gácsi Józseffel, Sárvár, 1996) ¤ Lakások kialakítása tetőtér beépítéssel (Kőszeg, Jurisics tér, 2001) ¤

Épületek műemléki és helyileg védett környezetben:

Kőtár és temető fogadóépület (Szhely., Szent Márton templom, 1997) ¤ Üzlet kialakítása, homlokzat átépítésével (Szhely., Hollán Ernő u. 1998) ¤ Étterem-irodaház (Szhely., Kossuth u. 2006) ¤ Szolgáltató -üzletház (Szhely., Mátyás kir. u. sarok, 1999) ¤ Bowling pálya - étterem (Szhely., Juhász Gy. u., 2003) ¤ Bowling kiszolg. épület, parkoló kialakításával (Nagy Líviával, Szhely., Fraknó u., 2005) ¤ Magánkórház kialakítása egyedileg védett - volt iskola - épületben (Szhely., Márton Á. u. 2006) ¤

Kisebb közösségi- és lakóépületek:

Óvoda épület bővítés (Gácsi Józseffel, Szhely., Benczúr Gy.u., 1998) ¤ Vadász étterem átalakítása - panzió kialakításával (Szhely., Szent Imre h. u., 1999), 14 lakásos társasház mélygarázzsal (Szhely., Márton Áron u., 2001) ¤ Többlakásos házak önálló kertrésszel (Szhely., Hóvirág -tulipán u. sarok, 2002) ¤ 2x3 lakásos sorház (Krieger Orsolyával, Szhely., Erdei iskola u., 2003) ¤ 6-8 lakásos társasházak kisvárosi zártsorú beépítésben (Szombathely, Nárai utca, 2003-05) ¤ Waldorf óvoda (Szhely., Középhegyi u., 2006) ¤ 7 lakásos társasház (Kőszeg, Károlyi u., 2007) ¤ Roznár pékség átépítése (Szhely., Nádasdy u., 2007) ¤

Nagyobb közösségi- és lakóépületek:

Szombathelyi multiplex mozi kialakítása műemléki magtárépület kibővítésével (Szhely., Isis tömbbelső, 1997, -nem valósult meg) ¤24 lakásos társasház mélygarázzsal (Szhely., Fraknó u., 2004) ¤ Napház - 48 lakásos épület üzletekkel, mélygarázzsal (Szhely., Nádasdy u., Szent Márton u. sarok, 2005) ¤ Étterem-irodaház kialakítása egyedileg védett, a volt városi szülészet épületének bővítésével, felújításával "Pelikán Ház" (Szhely., Semmelweis u., 2005) ¤

Városrész léptékű tervezési feladatok, tanulmánytervek:

Szombathely város főterének tanulmányterve (önállóan), majd engedélyezési terv készítése Ekler Dezsővel (Szhely., 1998-99, -nem valósult meg) ¤ Csónakázó tó körüli rekreációs övezet részeként kialakított központi játszótér -Kalandváros (Vincze Attila kerttervezővel és Piroska Lászlóval, Szhely., Sportliget, 2002 -megvalósult) ¤

Szoborelhelyezések ,emlékművek:

"Vitéz szobrok" elhelyezése a Csónakázótó átereszénél (Szhely., 2006) ¤ Avar sírkert (Vasasszonyfa, 2007) ¤

Tanulmányok, tanulmánytervek:

Színház helykijelölő tanulmány I. -meglévő épületben ( Ekler Dezső építésszel és Fekete Péter rendezővel, 1998) ¤ Színház helykijelölő tanulmány II. -új épület számára Dr Fiala István építésszel, 2007) ¤ Városi piac és környezetének átépítése -tanulmányterv (Szhely., 2007) ¤ Sportliget teljes terület beépítésének tanulmány-terve két részben (2002, 2007) ¤ Kalandváros bővítés II. ütem (Vincze Attila kerttervezővel és Piroska Lászlóval, Szhely., Sportliget, 2007) ¤

Egyéb szakmai tevékenységek:

1994 óta tagja vagyok a MÉSZ -nek, és az Építészkamarának 5 éve a vas megyei etikai bizottság tagjaként ¤ 1998 óta építész szakértő tagja vagyok a Szombathelyi Városfejlesztési Bizottságnak ¤ 2004-től -alakulása óta- tagja vagyok a Szombathely Városi Tervtanácsnak ¤ 2002 óta egyéni tagja vagyok a Kós Károly Egyesülésnek, mesterként veszek részt a Vándoriskola munkájában

Pályázatok:

Ötletpályázat Szombathelyen, a Csónakázótó környékén rekreációs övezet kialakítására, -I. díj, (1998) ¤ Meghívásos pályázat Szombathelyi Erdészeti Vállalat Iroda-bemutatóépület tervezésére, -2. helyezés (2006) ¤

Kiállítások:

Kós Károly Egyesülés kiállításain vettem részt mint vándorépítész, majd önálló építész ¤ Vas Megyei Építészkamara kiállításai ¤

Zsűrizés:

Szombathely város Fő terére kiírt országos ötletpályázat (2002) ¤ Szombathely város - történelmi sétaút kialakítására kiírt országos pályázat (2006) ¤

 


Útirajzok:

 

 


Családi ház:

 

 litkeihaz_k5

 


Waldorf óvoda, Szombathely:

 

 

 


Társasház, Szombathely:

 


 Pelikán irodaház (volt szülészet), Szombathely:

 

 


Napház társasház, Szombathely:

 


Bowling klub, Szombathely:

 

 

Minden jog fenntartva © Kós Károly Egyesülés, 2007-2022 | Az oldalt karbantartja: webtervezes.com