2006 - Firtosi Kaláka

Jelenlegi hely

Az idén nyáron (2006) a helyi intézményes és magán erőkkel összefogva a Kós Károly Egyesülés öt kalákát szervezett, öt különböző helyre Erdélyben. Az első helyszín, A Korond és Farkaslaka közelében elterülő Firtos térség három, egymástól néhány km távolságban lévő falva: Pálfalva /Pálfala/ , Firtosváralja és Énlaka volt.

Sajátossága ennek a kalákának, hogy a többitől eltérően itt nem népi fürdő került felújításra, kiépítésre. A tervbe vett feladat: falutáblák, utca ? jelzőtáblák és információs táblák elkészítése volt, továbbá egy kilátó ? filagória elkészítése, melyről kitekintve a három falu, a nevezetességekben gazdag tájban egyszerre figyelhető meg. A négy egymástól viszonylag távol eső helyszín hátrányt is jelentett a munkálatok során, mindazon által a három falú ? talán soha nem látott ? összefogását is jelentette, mely nélkül nem jutottunk volna eredményre. Helyi részről a szervezés oroszlán részét Firtosváralja ifjú unitárius lelkésze vállalta, de élelmiszer és építőanyag adománnyal nagyon sok helyi család részt vett a közös áldozatvállalásban.

A végzett munka jelentőssége nem elsősorban az objektumok önálló használhatóságában, esztétikai minőségében van. A kaláka itt elsősorban ?mint részben más helyszíneken- ?katalizátor? kíván lenni, mely újra felébreszti az együttműködésre való hajlamot a helyiekben -mind kis csoportok, mind a falvak szintjén- s erősíti a felismerését annak, hogy milyen hallatlan érték az a természeti és építészeti környezet, melyben élnek, s megteremti az igényt a megóvásra, s rendben tartásra. Úgy vélem ez a folyamat valóban megindult; már a tábor alatt születtek tervek a folytatásra, a jövőbeli építkezésekre. Munkánkat sikerrel befejeztük, s hisszük, hogy a kaláka ?mozgalom? hatókörét ez által, mind a tevékenységi terület, mind a tevékenységi kör szempontjából kibővítettük.

 

Török Ádám (vándorépítész)

Minden jog fenntartva © Kós Károly Egyesülés, 2007-2022 | Az oldalt karbantartja: webtervezes.com