Rókabérc, Vadászház 2000-2003 (mester: Salamin Ferenc )

Vándordiploma 2003

A Rókabérc vadászház (Zemplén-hegység, Erdőbénye külterület) átalakítása 2000. év szeptemberében vándorpályázat témája volt - 2003. januárjában indult el az építkezés.

Építészetileg három stratégiai szempontot követtem:

1. A megbővített háromcsillagos panzió (a meglévő lakószobák önálló vizes helyiséget kaptak, új apartmanok épültek és bővültek a kiszolgáló egységek) tömegképzése három önálló karakterű, de léptékében, tetőidomában hasonló épületszárnnyal történjen.

2. A funkcióhoz illőbb, rangosabb anyaghasználat és homlokzati részletképzés legyen.

3. Léptékében és minőségében jelentősen feljavuljon a két kiemelt közösségi tér, a vadászterem és a lakóudvar kialakítása. A nagyterem tölgyfa nyitott fedélszékkel, kovácsoltvas lámpaabronccsal és kiegészítő részletekkel, épített kandallóval, fafaragásokkal díszített testes tölgyfa bárpulttal készül, a vakolt falakat trófeák és állatbőrök, festmények és szőnyegek gazdagítják majd. A végleges tereprendezés és térburkolás után egy új sütőházzal, pinceházzal és az átépített épületszárnyakkal határolt tágas lakóudvar szolgálja majd a vendégeket.

Vándorlevél a Mesterekhez

Hét esztendeje, hogy a Mesterek elé álltam a felvételi pályázattal, 1996. szeptemberében. Megtisztelő bizalmat kaptam a nagymestertől.

Kaposváron, id.Lőrincz Ferenc irodájában kezdtem a szolgáltomat. Jócskán volt mit tanulnom a rajzi feldolgozásról, a szalmiákos fénymásolásról, a saját tűréshatáromról a téli felmérések kapcsán. Czégány Sasa után, Kuli Lacit megelőzve érkeztem, szállásom a süketnéma általános iskolások kollégiumában volt. Mindig beugrik a kép, amikor hajnalban ropogó hóban lefutottam az irodáig, pincében fát aprítani, majd begyújtani a cserépkályhában, hogy mire 9-kor bemegyünk dolgozni, otthonos meleg fogadjon. Kampis apó segíteni igyekezett a tétovaságomon, sokszor jó szóval, fejtörő gondolatokkal, néha meg ebéd utáni Mozart-golyóval. Feféék épp a vándoriskola végén jártak, beleláthattam a rendkívüli tempójukba. L.Szabó Tünde és Piró mama nagyon kedvesen terelgettek.

Pécs - szédületes nyár volt, 1997. Mesebeli város háttal a vízfejnek (Bp.), önálló gazdag világ. Dévényi Sándornak nagyon jó keze, nagy tárgyi tudása, pazar színvilága, hegyes bajusza, lendülete már-már feloldotta a kezdő vándor görcsösségét. ATörök-ház, a sok kerítés, a püspökségi munkák, és a fagyizó a keszthelyi főtérre mind-mind alapdolgokat tisztáztak. A műterem egyéniségek tucatját gyűjtötte egybe. Skrobák Laci kedvesen és kitartóan vezényelt mindenkit, remek gasztronómiai beszámolókat tartott. Lugosi Ágnes volt az építész-nő, sokszor figyeltem, hogy kell majd nekem ezt csinálni; nagyon megtisztelt, amikor egy-két vacsorázós, bensőséges családi programra is meginvitált. Halas Iván volt a megmentő minden rázós helyzetemben az elejétől a végéig. Ekkor jöttem rá, milyen nagy erő van a vándorok összetartásában, az egymásra figyelésben. Sokszor beültünk a fiúkkal esténként átbeszélni örömöt-bánatot, nyár végén már Szfinx is itt volt. Sok emlékem van: órákon át esőben csatangolni a Tettyén, kukoricázni a műterem felforrósodott tetején, irodai szörfözős hétvége Lellén, sörözőben faggatni a kovácsmestert, hajnalban a koncertről betérni a piacra friss reggeliért, a déli alvásokhoz átsétálni a Jókai térre, vonattal átgurulni Villánykövesdre egy rajzmappával, vodkázni Borzival - őrült tempó volt. Azóta is, ha tehetem ellátogatok - amíg jó szívvel fogadnak.

Budapest, Triskell következett, Kecske utca legbelül. Kezdtem belelátni ki-ki hol találta meg a helyét, hogy is működik az egyesülés. Grundhangulat volt a fiataloknak az egész épületben, ebédeléshez társakat toboroztunk, gyakran körbejártuk megnézni a készülő rajzokat, egy-két jó szó mindenkitől jutott - ebben a Kvadrum volt a nyerő. A Triskellben három mesterem lett. A Herendi Porcelángyárban Menyusnak segédkeztem, Piliscsabára Sikinek dolgoztam, Tápiószelén Tészta művelődési háza a kiviteli tervrajzaim alapján épült fel. Tészta maszekjait nagyon szívesen csináltam, jó lecke volt rájönni a téglából, fából összeépített kicsi házak szerkesztési bravúrjaira. Tudatosan kezdtem figyelni a főépítészi munkájukról szóló beszámolóikat, kölcsönös tanácsaikat. Ez volt az első félévem, ahol kicsit szabadabra engedték már a kezem, önállóan tervezhettem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre egy vasbeton szerkezetű kilátó-gázmotorházat, ami ugyan később fiókban maradt.

1998 tavaszán hazatértem a szülői házba, Bodonyi Csaba építészirodájában dolgoztam. Ekkor még a régi tervezővállalat lerobbant, lélektelen épületében volt egy bérelt teremsor - ez volt itt az utolsó tikkasztó nyár Csabának, mielőtt saját irodájába költözött. Előttem Bán Zoli szolgált, s kis átfedéssel búcsúzott. Bodonyi Csabának egy mestere volt anno, Plesz Tóni bácsi, s az ő példája nyomán hosszú beszélgetős utakat, esti borozásokat kaptam én is. Végigmutatta a korábbi megépült nagy munkáit és a tokaji főépítészi tevékenységét, nem sajnálta a rajzolástól elcsent időt rá. A megyei és az országos kamara működésébe is beleláthattam. A város kultúréletébe szóló meghívásait megosztotta, úgy remélem büszke is volt érdeklődő tanítványára. Szép, változatos munkák kerültek: a Deszkatemplom újjáépítésekor a faszerkezetű karzatok, lépcsők terveit készíthettem, templompadot szerkesztettem Encsre, Sajógalgócon a polgármesteri hivatal bővítését bízta rám. Az irodának Halmai Attila volt akkoriban a korombeli stabil embere, jókezű tervező. Gulybán Ede öregebb vándorként bejárt régi mesteréhez, sőt együtt is dolgoztunk az egri színház-rekonstrukción, Kund Ferenccel jöttek egyeztetni. A színház terveinek készítése olyan megfeszített munkát kívánt, hogy túlcsordult. Az eltelt öt év kiegyensúlyozta, sőt elfeledtette azt a néhány zűrős napot, azóta munkakapcsolat és építészeti kritika írása is visszaterelt műtermébe egy-egy fajsúlyos beszélgetésre.

Esztergom városába 1999 januárjában érkeztem, a tragikus sorsú Kaposi Tamás belengte az érzéseimet a városhoz. Egy középiskolai kollégium 7m2-es mosókonyhájában rendezkedtem be, a bazilika előtti rangos téren. Nagy csavargásaim sarokpontjai újra és újra a várkápolna, a Bakócz-kápolna, a Szent Tamás kálvária és a csonka Duna-híd voltak. Kund Ferenc régi barátjával, Kocsis Józseffel az esztergomi Vizivárosba egy leendő szálloda terveit szerkesztették, ennek előkészítő felméréseit végeztem (újra tél, és hó és hideg). Karácsony Tamással néhányszor összefutottam a városban, egy-egy esti sörözésre jó szívvel emlékszem. Később színezési terveket készítettünk, pl. a városházára. A legkedvesebb munka egy kecskeméti kis gazdasági épület volt extravagáns tömegével, ötletes szerkezeteivel, melynek kiviteli terveit is magam fejezhettem be. Mesterem és Teréz társaságában bensőséges estéket tölthettem a tetőtéri lakásukban, jóféle száraz fehér borával kínált meg Kund Ferenc, s sokat meséltek a lányaikról, beszélgettünk kézimunkáról, ételreceptekről. Furfangos észjárása volt Ferencnek, sokszor csőbe húzott, és ravaszul mosolygott tehetetlenségemen. Isten nyugosztalja!

A párhuzamosan végzett Ybl Miklós Főiskola posztgraduális tervezői szakmérnökijén Kapy Jenő vezetésével remek emberekkel, Plesz Antallal, Reischl Gáborral dolgoztunk együtt. Diplomamunkaként 1999. tavaszán Bán Ferencnél egy nyírségi táncműhelyt terveztem. Nagyon sok jókezű, önálló gondolkodású barátom van mai napig ebből a társaságból, s közülük jónéhányan Mesteriskolát végeztek, ill. végeznek. Kapy Jenő azért fontos a történetben, mert az egyetem záróéveinek megkerülésével a főiskolán Kapy tanárúr nyitottsága vezetett engem a Kós Károly Egyesüléshez. Egyszerűen egyetemistaként nem kerültem, nem kerülhettem az organikus gondolkodás közelébe - attól félek ez ma éppen így történik a fiatalokkal.
A másik fontos esemény, hogy le mertem írni a véleményemet, elkezdődött valami legbelül, amit kicsit görcsösen, kicsit nehézkesen, de kiadtam magamból: legelőször a torockói konferenciáról és Plesz Antal életútjáról, aztán Nagy Tamásról, Reimholz Péterről, Bán Ferencről, Ferencz Istvánról írtam építészeti kritikát. Eljött egy pont, amikor kezdett letisztulni itt bent a sok tanult dolog.

Budapesten, az Axis építészirodában 1999. júliusában vettem fel a munkát, beültem a hét férfiú közé. Salamin Ferenc keze alatt Veres Áron is posztos-vándor volt, akit októbertől Bán Zoli váltott. Nagyon szép hónapok voltak ezek, még a Városmajor utcában. Salamin Ferenc mellett Vincze Laci és Nagy Tamás egyaránt figyelmesek voltak a vándorral, tanítgattak ők is. A Vándoriskola titkársági munkájának súlyát csak most láttam meg, igencsak sok szervezést igényelt Salától. Sokszor elkísérhettem Hegyaljára (tarcali homlokzatfelújítások, erdőbényei rendelőfelújítás), ill. Zebegénybe (dunaparti villa felújítása), kicsit tovább kérdezősködtem a főépítészségről. Emlékezetesek maradtak a kávézások a Fény utcai piacon, az Axis-karácsonyok, Tusi diavetítései, művezetéseinek elbeszélései, Nagy Tamás dúdolgatása, Salamin Feri mély nyugalma.
Nagy Tamás is tanítványának fogadott. Szolnoki görög katolikus templomának pallérterveit 2000 év márciusában szerkesztettem. Nagyon különleges, alapos és kísérletező volt számomra a munkamódszere. Mellette éreztem először, mekkora erőt ad munkáihoz a valós hitélet "Erős vár a mi Istenünk".

2000. áprilisában újra hazatértem Miskolcra, Rudolf Mihályhoz a Hadas Műterembe jelentkeztem munkafelvételre. Miskolc dísztere Szent István szoborelhelyezéssel, háromhutai és erdőhorváti vadászházak, egyetemfejlesztés 400 fős előadóterme, felsőzsolcai városi könyvtár belsőépítészete, Lévay református gimnázium dísztermének belsőépítészete, Avas-észak fejlesztési terve, avasi műemlék református templomkert és temetőkert elkerítése, sárospataki katolikus egyházi múzeum és könyvtár engedélyezési terve, Kossuth utcai református ifjúsági ház kiviteli terve voltak a szűk két év nagyobb munkái, ahol jómagam is önálló feladatrészeket kaptam. A Hadasban sok minden helyrekerült a fejemben, amit a vándorlás alatt öntudatlanul gyűjtöttem. A rajzi készségfejlesztéstől, grafikai kultúráltságtól kezdve egészen a fajsúlyos helyekre illő részletek érzékenységig. Sokat köszönhetek Rudolf Mihálynak, mindemellett először éreztem, hogy fontos szerepem van az irodában, hogy egyre terhelhetőbb vagyok, hogy kevesebbet hibázok.

Makovecz Imréhez egy hónapra jutottam el, 2000. esztendő november havában betöltöttem egy vándorváltásból adódó helyhiányt. Becsületből is mentem, kíváncsiságból is mentem - töltekezni akartam. Kakasd faluházát még Szalai Tibor szerkesztette, most annak kisebb átalakítását (kerítéskapu, konyhaátalakítás, előtető) végeztem. Várlaki Erzsébet egy autópálya melletti kápolnát szerkesztett, gyakran ránéztem a készülő tervekre. Juditnak egy siófoki társasház homlokzat-átalakítását és a tabajdi tájház felmérését végeztem. Imre bácsi néha reggeli virágszedésre invitált, máskor rajzait válogattam az új epl-kiadványhoz. Ebben a hónapban volt a névnapja és a 65. születésnapja. Sugárzott rajta az égiekkel való eleven kapcsolata.

A vándorlásban a csapatszellem nagyon meghatározó volt. A vándortársaimnak köszönettel tartozom, Erhardt Gábornak a valós problémák kimondásáért, a sereghajtó nagy szívéért, Czégány Sasának a figyelmes biztatásaiért és a reggeli mézes sörért, Berta Attilának céltudatos útvállalásáért-útmutatásáért, Zsuffa Zsoltnak azért a hargitai reggelért, Fülöp István Szfinxnek egyszerű kérdéseiért az elhangzott és el nem hangzott szavakról. Sokat tanultam tőlük, mindig rácsodálkoztam Kurucz Szabolcs szép vonalaira, Bán Zoli egyéni gondolkodására, Esztány Győző elvarázsolt állapotára, Veres Áron életöröm-keresésére, Gutowszki Robi őszinteségére, Fábián Rigó Tamásnak meleg hangszínére. Kicsit irigyeltem Kertész Attila kutató tekintetét, Révai Attila határozott fellépését, Benyó Géza és Ferencz Attila boldog családi hátterét, Molnár László lovait, Krieger Orsi éles szemét, Gulybán Ede következetességét, Kuli Laci magabiztosságát, és Álmosdi Árpi érzékenységét, frontember képességeit. Szükség volt Salamin Pali lánctalpas kérdéseire, a konferenciákra (Torockó), a hargitai sítáborra, a pályázatokra, vándorelőadásokra, kiállásunkra a Velencei építész biennálén.

Egy éve, Szent Mihály havában Sárospatakra szúrtam le a vándorbotom. Itt várnám meg, hogy kihajtson. Konfirmálással hitemet vallottam, Polgári Hírlevél szerkesztésével egy közösség szolgálatára álltam, építészként dolgozom Hegyalján. Kós Károly és Újszászy Kálmán életútja, vállalásai példák előttem.

"A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek."

Hamvas Béla

Úgy remélem, az építészek is....

Szép, fényes évek voltak.

Kelt Sárospatakon, 2003. esztendő őszi napéjegyenlőségében