Vándoriskola

ahogy én látom, egy végzős vándorépítész szubjektív visszaemlékezései

Eltelt 3 év, életem egy újabb korszaka lezárult. Megkaptam a diplomát, mely arról tanúskodik, hogy vándoréveim végére értem, s képességeimhez mérten, a Mesterek elvárásainak megfeleltem. Arra hogy kiálltam a próbát, bizonyítékul egy épület szolgál, melyet Mesterem útmutatásaival, de önállóan tervezetem. A ház, mely otthont ad egy családnak, s egyben a falu betegeinek is támaszt nyújt (ti. gyógyszertárépületről van szó), már áll. A napokban fogják felszentelni. A vándorlás véget ért. A vándor, útja végén megáll, megpihen, s közben tekintete a már jól ismert tájon elmereng. Az út mely őt ide hozta, nem volt könnyű, de szíve mélyén érzi, megérte. Miközben nézi a porladó rögök közt semmibe vesző lábnyomait, szemei előtt képek úsznak át, s újra átéli a múlt eltűnő pillanatait...

Nem is volt olyan rég, mikor útnak indultam. Az egyetem, melyet azért választottam, hogy megtanuljam, miként lehet alakítani az ember környezetét, úgy, hogy az mindenki hasznára, épülésére szolgáljon, másfél év után megajándékozott egy szabad félévvel. Úgy éreztem a hatalmas gépezet ízekre szed, bedarál, nem találtam a helyemet. Rengeteg érdekes dolog zuhant a nyakamba, de egy valami nagyon hiányzott. A valóság. Minden oly távolinak tűnt, oly elméletinek.

Élt bennem régről egy kép, ahogy a mester segédeivel, tanítványaival - inasaival - körülvéve dolgozik. Épülnek a házak, és közben "épülnek" az emberek. Úgy képzeltem ezt csak így lehet megtanulni. El kell lesni a mestertől a fogásokat...

A jó szerencsém kalandos úton összehozott Sáros Lászlóval. A Sáros és Társa építészirodában eltöltött egy év nagyon sok olyan alapvető élménnyel és tapasztalattal ajándékozott meg, mely később útmutatásként szolgált az egyetemen is. Megtanultam, hogy milyen súlya van a vonalaknak, s miként lesz az élettelen vonalhálóból mellbevágó, vagy szívet melengető valóság. Megtapasztaltam az alázatot mellyel az építésznek a feladathoz, a megrendelő igényeihez és az adott környezethez kell viszonyulnia. Példamutatást kaptam alaposságból, igényességből, emberiességből és tartásból, az adott szó erejéből, és még sok másból. A tapasztalatok egy életen át elkísérnek. Sáros László volt az első Mesterem. Hálával tartozom neki. A mester és a kedves felesége Tenkács Márta jóvoltából alkalmam volt megismerkedni a Kós Károly Egyesüléssel, és azon belül a Vándoriskolával. Rendszeresen dolgoztak vándorépítészek az irodában, így lehetőségem nyílt megismerni Kuli Lacit, Pintér Balázst, Lőrincz Ferit és a feleségét L. Balog Krisztinát, Kurucz Szabolcsot, Kertész Attilát és Gulybán Edét. Alapélmény volt részt venni az Egyesülés konferenciáin, s személyesen is megismerkedni országos hírű építészekkel, mesterekkel.

Az egyetem vége felé, diplomázáshoz közeledve Kampis Gábor és Erhardt Gábor jóvoltából, öten meghívtuk Ekler Dezsőt, legyen a komplex terv elkészítésében a konzulensünk. Sok tanulsággal jártak a Dezsővel folytatott beszélgetések, a tervek jól sikerültek. Felkértem legyen a diplomamunkám elkészítésében is a segítségemre. Kitaláltunk egy feladatot, elkezdtem dolgozni, s közben '98 szeptembere lett. Egyértelmű volt számomra hogy jelentkezzek vándoriskolásnak. A felvételre, egy esztergomi, kiüresedett trafóház hasznosítására adott ötlettel lehetett pályázni. Felvettek, Másnap már az Ekler Építész Kft-ben húztam a vonalakat. Nagyobb léptékű feladatokba tudtam bekapcsolódni Kövér István, és Kovács Gábor, volt vándorépítész mellett. Nagy hatással volt rám Dezső kőkemény racionalizmusa, ugyanakkor a házaiba beoltott érzelmi töltés, és átszellemítő gondolat egymásra hatása. Mindenre kiterjedő figyelme, feszes, dinamikus jelleme alapvetően meghatározta az iroda hangulatát. Az irodában a terveken túl makettek is készültek, ha szükség volt rá. Például a Frankfurti Könyvvásár magyar pavilonjának kialakításáról készítettünk egy modellt. A félév gyorsan eltelt, közben megszereztem a Műegyetemi diplomámat is.

Tizenéves korom óta, amikor megismertem a sárospataki Művelődés Házát, érdekeltek Makovecz Imre házai. A Vándoriskola lehetőséget nyújtott arra, hogy közelebbről is alkalmam legyen találkozni a Mester alkotásaival, aktív részese lehessek a mesterművek életre keltésének. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki, jelentkeztem hát az irodájába tanoncnak.
1999 tavasza már a MAKONÁ-ban köszöntött rám. Az első munkám, egyben első komoly megmérettetésem is a Csengeri Görög Katolikus Templom tervének elkészítése volt. Az épület végig kísért a MAKONÁ-ban töltött egy éven át, engedélyezési, kiviteli tervek, s végül a művezetések. Ez volt az első, önállóan végig rajzolt, és megépült épületem. A tervek természetesen a Mester útmutatásai alapján, és felügyeletével készültek. Biztonságérzetet nyújtott az a tudat, hogy nagy gyakorlattal rendelkező építészek között vagyok, s mindenki nagyon szívesen segített, ha elakadtam. Különösen sok segítséget kaptam Várlaki Erzsébettől és Gerencsér Judittól, akik már régóta együtt dolgoznak Makovecz Imrével. Szintén sokat segítettek a Triskellben és a Kvadrumban dolgozó fiatalok, mesterek. Külön köszönettel tartozom Pongor Lászlónak és Harsányi Csabának, hogy a statika számomra kissé ingoványos mezején mindig biztos támaszt nyújtottak. Az egri 50 méteres versenyuszoda ragasztott fatartóinak konszignációja kapcsán napi munkakapcsolatba kerültem velük. Az uszoda tornya kiviteli terveinek készítése újabb kihívást jelentett. A munka kapcsán volt alkalmam közelről is megismerni az uszoda és még sok más szép épület kivitelezőjét a Bausystem Kft-t. Később, Dr. Rott Zsuzsa családi házát, amit Imre bácsi tervezett, és én készítettem a terveit, is ők építették föl. Az építés során felvetődő problémák megoldása a helyszíni művezetések alakalmával, hasznos tapasztalatokkal látott el.

Imre bácsitól kaptam a diplomamunkámat, egy gyógyszertár tervezését Tiszasülybe. Azóta is fülemben cseng a Mester dörgedelme a harmadik tervváltozat bemutatásakor: "Ez nagyon "makoveczes", csinálj mást, olyat, amilyen te vagy!". A tanítványnak alaposan meg kell ismernie, majd túl kell jutnia mesterén, hogy megtalálhassa saját arcát. Ha nem tud tovább lépni, egész életén keresztül csak másolatokat fog készíteni. Dr. Mester Lajos tiszasülyi gyógyszertárépülete terveinek elkészítése után, a fia Balázs is jelezte, hogy szeretne egy új patikát építeni. Az ő házukat is én tervezhettem meg, a Mester szárnyai alatt. A tervezésen túl élmény volt részt venni a Mester előadásain, művezetésein, tárgyalásain. A Kecske utca 25. hangulata, a ház belső élete, az itt dolgozó emberek közössége jó emlékekkel ajándékozott meg. Jó ide jönni.
A mozgalmas és rendkívül tanulságos év után a nyarat Kecskeméten, Farkas Gábor irodájában töltöttem. Kecskemét kisvárosi hangulata pihentető és megnyugtató volt Budapest lüktető, zakatoló gépezete után. Kényelmes, ebéd utáni séták az árnyas fasorral övezett utcákon remek kikapcsolódást, és új élményeket kínáltak. Egy új hely fölfedezése mindig izgalmas. A séták során számtalanszor bukkant elém egy-egy ismerős formavilágú épület, mely a Mesterem kézmozdulatait viselte arcán. Jellegzetes, mások által is utánozni próbált kerámiadíszítés, melynek Farkas Gábor igazi mestere, Kecskemét kultúrájában gyökerező hagyományokon alapul. Gábor első kerámia díszítésű épülete, a Fő tér egyik sarkán álló, Mende Valér által a századelőn tervezett Újkollégium épületére adott válasz volt a tér másik sarkára. Azóta szinte minden házának homlokzatán megjelenik a mázas, égetett kerámia. Korábbi munkái közül a helyi buszváró épületének, és a Kiskunsági Nemzeti Park fogadóépületének van jellegzetesen önálló karaktere, melyben új összefüggésekbe ágyazva köszönnek vissza ismerős kecskeméti motívumok. Az iroda jó hangulatú, barátságos, nyugodt hely volt. Családi házak vázlat- és engedélyezési tervein próbálkozhattam a mestertől ellesett fogások saját képemre formálásával. Gábor izgalmas képi világot teremtő, rajzolt montázs technikával létrehozott hangulatai nagy hatással voltak rám. A gyorsan elkészülő, karakteres, mutatós rajzok és a fegyelmezett, aprólékosan kidolgozott tervek egyaránt jellemzőek az irodára. Egy művezetés kapcsán több épülő, vagy már átadott Kecskemét környéki házát megmutatta, s részese lehettem egy pár, megrendelőkkel és kivitelezőkkel folytatott tárgyalásának is. Jó volt itt leni. Az épülő diplomaházaim, és az ingázás miatt sajnos kevés időm jutott az elmélyülésre, de megpróbáltam eltanulni a Mestertől, amit lehet. Később sajnálattal vettem tudomásul, hogy Farkas Gábor kilépett az Egyesülésből, így én voltam az utolsó vándorépítész az irodájában.
Eljött az ősz, s a november már a dél-Dunántúl szépségeivel kápráztatott el. Már többször voltam Pécsett annak előtte, de ezer arca közül csak néhányat ismertem, azt is felszínesen. Különleges gyöngyszeme ez kis hazánknak. Mikroklímája és adottságai révén a természet mediterrán hangulatban festi az ősz színeit a falakra, utcákra, terekre. Az évszázadok során egymásra rakódott rétegek alól itt-ott felbukkanó romok, az óváros utcarendszere, középkori házai, templomai, pincéi különös időutazásra csábítanak, csakúgy, mint Dévényi Sándor házai. Pécs szűk utcáin barangolva helyenként ráköszönt a vándorra egy-egy vidám, izgalmasan kacérkodó épület. Lenyűgözően gazdag formavilága és izgalmasan komponált, harmonikus színei még a laikus járókelőt is megállásra, csodálatra készteti. Az épület ízig-vérig mai, mégis úgy érzi ez a ház már időtlen idők óta itt áll. Talán ez azért van, mert egyes elemei ismerősnek tűnnek. Több százéves építőművészi fogások elevenednek meg újra, de valahogy minden egy kicsit más, hol ironikusan könnyed, hol feszesen komoly. Az épületek élnek, mesélnek. Szóba elegyednek szomszédaikkal, válaszolnak az utca túloldalán álló felvetéseire, azt is elmondják például, hogy mi történt egy a viharos éjszakán.

A város peremén, a hegyoldalban épül egy ház. Lassan nő ki a földből, de csak annyira, amennyire éppen kell. Terméskő burkolatú falai a természettel egylényegűek, nagy üvegszemei barlangok bejáratát idézik. Lépcsőzetes teraszai, tektonikus formái révén az épület organikusan ágyazódik környezetébe. Sándor minden háza egy megvalósult történet. A figyelmes olvasó megfejtheti titkait, rájöhet a kódolt üzenetek rejtelmére. Ezt akartam megtanulni, ha ezt meg lehet egyáltalán tanulni. Sándor szinte minden percben dolgozik, élete összefonódik a város életével. Lüktető, vibráló, dinamikus természete, forgószél módjára sodor magával. Élményszámba mentek a művezetések, főleg, ha autóval kellett kimenni a helyszínre. Jó volt együtt dolgozni a fiatalokkal, Baranyai Bálinttal és Halas Ivánnal, aki már szintén végigjárta a vándorutat. Az iroda családias hangulata, éjszakába nyúló vörösboros beszélgetések, pályázatok sürgető határideje, közös ebédek a kiskocsmában felejthetetlen emlékek. A tavasz egy újabb váltást hozott. Pécs nyugalmát felváltotta Budapest lüktetése.
Vándorlásom utolsó állomása a Kör Építész Stúdió. Mestereim Krizsán András és Ertsey Attila sok hasznos ismerettel ajándékoztak meg. András gyakorlatias dinamizmusa és Attila megfontolt higgadtsága jól kiegészítik egymást. András alapossága, szervezőkészsége, tárgyalástechnikája tanulságos volt, épületei közel állnak hozzám. Attila gondolatai, látásmódja, munkái a világ új vetületeit tárták föl számomra. Az építészeknek a mesterséges környezetünk alakításán túl a természetre is egyre inkább oda kell figyelniük, addig, amíg egyáltalán van mire odafigyelni. A természet nem aknázható ki egyoldalúan a végtelenségig. Rengeteg olyan megújuló energiaforrás van a közvetlen közelünkben, amit ma még szinte alig hasznosítunk. Ezzel szemben rohamléptekben tesszük tönkre környezetünket, zsigereljük ki tartalékait. A felelősség nem kis mértékben az építészeket is terheli. Az iroda fejlődik, gyarapszik, egyre nagyobb és izgalmasabb feladatok elé néz. Mestereim a szakma bármely területén otthonosan mozognak, a város léptékű rendezési tervek készítésétől az ökologikus építészeten és az autonóm kisrégiók fejlesztési tervein keresztül a zeneiskoláig, számos feladatra született már kitűnő megoldás az irodában. A fiatalos, baráti hangulat a hatékony munka záloga. Jó itt dolgozni.

A Vándoriskolának mindez csak az egyik oldala. Az ember vándorként részese lesz egy közösségnek, mely a szakma elsajátításán túl emberi és szellemi fejlődéséhez is biztos hátteret nyújt. A mesterei védő szárnya alatt kipróbálhatja magát, megteheti az első tétova lépéseket, mindig van segítség a közelben. Minden mester egy külön világ, minden iroda másképp működik. Minél többet tapasztal valaki, annál közelebb jut önmagához, és a világhoz. Ezt segítette elő az önképzőkör is, melynek keretében hazai és külföldi neves építészekről, csoportokról előadásokat tartottunk egymásnak, ha mód volt rá, vendégül is láttuk az alkotókat. Ilyenkor gyakran éjszakába nyúltak az összejöveteleink. Belső és külső pályázatokon mérhettük össze találékonyságunkat, önálló kurzusok keretében próbáltuk feltárni az építészet mélységeit és magaslatait Kampis Miklós, Kálmán István és Makovecz Imre mestereink segítségével. Elévülhetetlen érdemei vannak Salamin Ferinek, aki nem csak mint mester, de mint a Vándoriskola titkára rengeteget tett, és tesz a vándorokért. Közös kirándulások, táborok alkalmával lehetőségünk nyílt jobban megismerni egymás gondolatait. Felejthetetlen pillanatokat töltöttünk együtt Erdőbényén és környékén, Szerencsen, Keszthelyen, Tokajban, Erdély számos városában, falvaiban, és még sok gyönyörű és érdekes helyen. Az Egyesülés konferenciáin, az érdekes programokon és előadásokon túl, jókat lehet beszélgetni egymással és a mesterekkel.

Jó volt vándoriskolásnak lenni. Úgy érzem megérte az áldozatokat. Köszönöm feleségemnek, hogy megértő és hű társam volt az úton. A Vándoriskolától megkaptam mindazt, amit az Egyetemtől nem, sőt talán még többet is, mint vártam. Most egy kicsit szomorú a szívem, mint mindig, ha valahonnan búcsúzni kell. De ez a búcsú nem igazi búcsú. A vándorút ugyan véget ért, de az élmények mind e közösséghez csatolnak, s ezután is csatolni fognak.

Ferenc Attila