Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

Lovag utcai épületlátogatás

Jelenlegi hely

Vezette: Jánosi János

Tervek, rajzok:

Épületfotók:

Társasház a Lovag utcában, tervező: Jánosi János

Horváth Balázs

Tervezés: Kvadrum Kft., Jánosi János
Vezető tervező: Jánosi János
Építész munkatársak: Tornyos Árpád, Szegedi Antal
Statikus tervező: Pond Kft., Donáczi Péter
Kerttervező: Pagony Táj- és Kertépítész Kft., Vincze Attila
Épületkerámiák: Kun Éva

A Vándoriskola erdélyi kirándulásáról hazaérkezve Újpest Városközpont környékén piros lámpát kaptunk. A járművet vezető Ferenc Attila ex-vándor száját spontán reakcióként az alábbi félmondat hagyta el: "Mi a fene, felállványoztak egy panelházat?!" Testületileg balra tekintettünk, majd megállapítottuk, hogy egyáltalán nem erről van szó, itt bizony egy új ház épül. Futó pillantást vetve rá azonban tényleg úgy tűnt, mintha panelhumanizálás folyna. Minap a Petőfi rádióban elcsíptem a Jánosi Jánossal éppen a Lovag utcai társasház kapcsán készített riport egy részletét. Megragadt bennem az a megállapítása, miszerint a ma épülő többszintes társasházak többsége tulajdonképpen nem más, mint a méltán utált hajdani házgyári épületek mai anyagokkal előadott reinkarnációi. A fentiekben olvasható rövid anekdota is ezt a kijelentést támasztja alá. A Lovag utcában viszont valami egészen más dolog történt...

A városi többlakásos lakóépületek fejlődéstörténete bizonyára mindenki számára ismert, néhány szót azonban muszáj ejteni róla. A mai értelemben vett többlakásos lakóházak építése a XIX. század közepén indult meg hazánk nagyvárosaiban. A rohamlépésben fejlődő ipar egyre nagyobb munkástömegeket vonzott a nagyvárosokba, és ezeket tömegeket a korábbi lakásállomány már képtelen volt kiszolgálni. Már a romantika stíluskorszakában kifejlődött a klasszikus nagyvárosi bérház archetípusa, és több mint fél évszázadon át ennek unalomig variált változatai uralták a műfajt. Az évtizedek során az alapkoncepció nem, mindössze a felhasznált anyagok és szerkezetek változtak. A klasszikus, zártsorú beépítésű, a rendelkezésre álló telket körbeépítő, középen függőfolyosós udvarral operáló épületek minden rákfenéjük ellenére rendelkeznek néhány különleges tulajdonsággal is. Ezek közül az egyik, hogy több egymástól teljesen különböző igényszintű társadalmi rétegeknek kínáltak szeparált módon lakhatási megoldást. Emellett megfelelő terekkel rendelkeztek az egyes néprétegeken belüli társadalmi élethez. Ezeknek a házaknak a többsége némi fejlesztéssel még a ma emberének igényeit is képes megfelelő szinten kielégíteni. A XX. század elejének a lakáskörülmények javítását célul kitűző építészeti mozgalmainak az nyújtott táptalajt, hogy a klasszikus gangos bérházzal regnálásának utolsó évtizedeiben igencsak elszaladt a ló. Miután a bérlakásépítés jövedelmező üzletágnak bizonyult, a vállalkozók igyekeztek az adott telekből a legnagyobb hasznot kitaposni, esetenként az emberhez méltó lakáskörülmények feláldozásával. Ez a fajta viselkedés persze manapság sem számít unikumnak. A négy méter széles függőfolyosóval súlyosbított belső udvarok világában a húszas-harmincas évek nagy találmánya, azaz a keretes beépítés jó alternatívának bizonyult. Az ily módon kiépült kerületek - mint amilyen Újlipótváros, vagy Lágymányos egyes részei - ma is a lakáspiaci érdeklődés középpontjában állnak. Aztán jött a szocreál néhány tűrhető léptékű kislakásos próbálkozással, majd a tömeges megoldás a házgyári épületek képében. Egyik sem hozott semmi újat, semmi jobbat a hazai nagyvárosok lakóépületeit meghatározó két korábbi típusnál, sőt...

Ilyen előzményekkel a tarsolyában vág neki a ma építésze a feladatnak, azaz egy többlakásos lakóház tervezésének. Házat tervezni a jelen városának, a jelen emberének, olyat, amelyik az előzmények pozitív tanulságait felhasználja, de egyben talán jobb is azoknál. Jánosi János építész feladatát tovább nehezítette, hogy ráadásul a főváros legsűrűbb beépítési struktúrájába (tessék utánanézni a Budapest ortofotók című könyvben) kellett a tervezendő házat beilleszteni, zártsorú, belsőudvaros felállásban a Lovag-Weiner Leó utcákat összekötő foghíjtelekre. A tervezés egyik kiindulási alapját a telket közrefogó két utca építészeti karakterének vizsgálata adta. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy míg a Lovag utca meglévő házai keményebb, férfiasabb karakterrel, addig a Weiner Leó utcai házak líraibb, lágyabb, nőiesebb vonalvezetéssel rendelkeznek. Ebből a felismerésből született az alapkoncepció, a férfi-női oldal azaz a szögletes-íves ellentétpárjának következetes végigvezetése a házon. Eszerint a északnyugati-délkeleti hossztengellyel rendelkező telek külső és belső homlokzatai északnyugat felől szemlélve nőies, délkeletről pedig férfias karaktert kaptak. A zártsorú beépítésnél nem volt nehéz két különböző homlokzatot produkálni, ezt a homlokzati kettősséget azonban az építésznek görcs nélkül sikerült végigvonultatnia az udvari homlokzaton is. A két világ találkozásának csuklópontjában hengerszerű lépcsőházi torony áll, az ettől jobbra és balra továbbfutó egymással ellentétes kialakítású homlokzatok a másik hosszirányú telekhatárra kinyíló udvart fognak közre. A koncepció végigvonul a jó arányú udvar kertépítészeti kialakításán is, a női princípiumhoz kapcsolódó Meggyfa, és a férfihoz tartozó Vackor képében. A tervezési program az ilyenkor szokásos módon a telken elhelyezhető legnagyobb lakásmennyiséget irányozta elő, így a házban 72 lakást kellett elhelyezni, amit úgy oldott meg a tervező, hogy végül 30 alaprajzi és területbeli variáció született. Elvileg szinte minden igényre található itt válasz valamelyik lakás képében. További tervezői igényességről ad tanúságot, hogy az épület homlokzati kialakításába társművészként Kun Éva keramikust is bevonta, aki a holdhoz, a vízhez tartozó lényeket kék, míg a naphoz tartózókat sárga tónusokat felvonultató kerámiával álmodta meg.

Személy szerint két ízben jártam végig a házat, egyszer szerkezetkész állapotban, egyszer pedig az átadás alkalmából rendezett épületbejáráson. Első alkalommal volt szerencsénk szemügyre venni az egyes lakásokat belülről, megismerni a ház alaprajzi struktúráját. Második alkalommal a lakásokba már nem tekinthettünk be, de hosszasan sétálgattunk a tágas lépcsőházakban, a jó arányú függőfolyosókon.

Régi bérházakban járva mindig rácsodálkozom, hogy mennyi értéket teremtett adott kor építészete. Egy-egy ólomüveg ablak, vagy egy sorozatban öntött, de ritkán látott korlát-elem, egyedi bejárati ajtók, liftszekrény, egyebek. Még hogyha olykor tömegcikkről is van szó, az adott bérházban fellelhető összeállítással megegyező formában sehol máshol nem ismétlődnek meg. Az sem ritka, hogy egy öntöde katalógusában szereplő korlátelemet valójában egy-két alaklomnál többször nem is rendeltek meg. Ezzel szemben érdemes elgondolkozni azon, hogy a manapság gombamód szaporodó spekulációs célból épülő többlakásos lakóházakban milyen védendő értéket talál majd ötven, netalántán száz év múlva az építészetért rajongó közönség. Többnyire semmilyet. Kivételek azért akadnak, és ez a frissen elkészült ház éppen ilyen. A homlokzat fa-acélburkolatú zárterkélyei, a mívesen megoldott főpárkány, az egyedi épületkerámiák, a lépcsőházak fával keretezett csempeburkolatú mezői, a közlekedőterek egyedi tervek alapján készített burkolatai a jövő emberének mind-mind védendő emlékek lehetnek. Ez a fajta a részletekre fordított fokozott tervezői figyelem otthonossá, élhetővé teszi a házat, a megérkezés tereit rangjukhoz méltó szintre emeli.

Egy fecske sajnos nem csinál nyarat, legalábbis nem ez a jellemző. Ennek az alaptételnek az érvényesülése figyelhető meg a szomszédos, a Weiner Leó utcából nyíló telken éppen most épülő hasonló funkciójú épület esetében. Itt a tervező nem hogy addig nem jutott el, hogy női avagy férfi oldal, de még azt sem sikerült felismernie, hogy kedvezőbb benapozást érhet el azzal, ha az általa tervezett ház belső udvarát a fentiekben ismertetésre került épület udvarára szervezi rá. Ehelyett az épülő szomszédos többlakásos lakóháznak egy tűzfala zárja le délnyugatról a lakályos belső udvart. Ilyen sűrű városi szövetben két egymás mellett, szinte egyszerre épülő ház esetében ez a viselkedés - függetlenül attól, hogy hatósági mulasztás vagy tervezői hiba eredménye - megengedhetetlen. Sajnos az effajta hozzá nem értés, az ilyen jellegű hibák jellemzik inkább a jelenkor nagyvárosi lakásépítkezéseit. Ahhoz, hogy ez végre megváltozzon a szakma figyelmét felkeltő precedensértékű példák kellenek, hasonlóak, mint amilyet Jánosi János a lovag utcában tervezett.

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA