A Vándoriskola tavaszi kurzusa keretében Dévényi Tamás Ybl-díjas építész vezetésével a Kozma utcai izraelita temetőbe látogattunk. A péntek reggeli programok tematikája ebben a félévben Budapest kutatása, több szemszögből való megközelítése volt. Így tartottunk túrát Gerle Jánossal a folyóparton a dunaparti beépítéseket megvizsgálása céljából, láttuk a Kelenföldi Hőerőművet, majd Pasarét modern építészetét kutattuk. Az izraelita temető apropóját a századfordulós kripták és sírépítmények felkutatása szolgáltatta.
A látogatást egy fiatal rabbi bevezetőjével kezdtük, aki bepillantást engedett nekünk a zsidó temetkezési szokásokba. Mint megtudtuk, a sírhelyeket egyszer kell megváltani, a kihantolás nem jöhet szóba. A halottat rövid szertartás után igen gyorsan eltemetik, ennek magyarázata az Izrael földjén tapasztalható meleg időjárás és az ebből következő higiéniás problémák elkerülése. Szerintük a sírból kinövő növények az elhunyt testéből nőnek, ezért gazt irtani, fákat kivágni nem ildomos. A temető egyes részei ezáltal őserdőre emlékeztető elvadult növényzettel rendelkeznek, alig megközelíthető emberléptékű sírkövekkel. A hozzátartozók minden látogatásnál kavicsokat helyeznek el a sírra vagy a sír körül.
Vezetőnk Lajta (született Leitersdorfer) Béla 1873. és 1920. között élt építész itt fellelhető munkásságának felkutatására fűzte fel látogatásunk programját. Lajta a Műegyetemen végzett, olasz, német, angol, francia és orosz tanulmányutak után 1902-től 1903-ig dolgozott Lechner Ödön irodájában. Ekkor készült el Schmidl Sándor és nejének sírboltja, mely igen erősen Mesterének hatását viseli magán. A sírbolt burkolatát a pécsi Zsolnay gyárban gyártották le. Az építményt ma is pazar állapotában láthatjuk, köszönhetően a König és Wagner Építésziroda által levezényelt felújításnak.
A temetőben Lajtától Gerle-Makovecz-Kovács: A századforduló magyar építészete című könyv szerint 24 síremléket találunk. Ezen síremlékek 1913-ig épültek meg, végigmutatják Lajta egyéniségének változását, stílusbeli fejlődését. Pár sír a teljesség igénye nélkül: Epstein Sándor síremlék (1903), Gries család síremléke (1906), Hirsch Jozefa sírja (1906), Greiner Emánuel és családja sírja (1907), Deutsch Zsigmond és nejének sírja (1912 körül), Mezey Ede és családjának síemléke (1913), Klein Mór és nejének síremléke.
Külön figyelmet érdemel az 1912-ben készült Szabadságharcban elesett hősök emléke, illetve ugyanezen évben a temető áttelepítésére készített emlék. Ezeken Lajta gazdag álomvilágszerű növényi motívumokat használ. Az utolsó síremlékeken a díszítettség egyre inkább finomodik, egyszerűsödik. A sors fintora, hogy az építész saját síremlékét nem kifejezetten jó kezű tervező készítette igen buta, rossz szocreál stílusba.
A temetőben több neves építész alkotott még: Wellisch Alfréd, Quittner Zsigmond, Baumhorn Lipót, Böhm Henrik síremlékeket találhatunk még kutatásunk során. Az elhunytak között szintén ismert nevekre bukkantunk felfedezőtúránk során: itt nyugszik kétszeres olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd is.