Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

Kós Károly nap

Jelenlegi hely

Kováts Ábel írása

Fotók az előadásról:

 

A beszélgetéshez a következő felkészülési útmutatásokat írtam össze:

"Kós Károly életét korszakokra osztottam, s azokhoz rendeltem a vándorságot; mindenki ezen belül is válasszon egy épületet, amin be tudja mutatni gondolatait (lehetőleg más-más épületet)

1905-1909 Hegedűs A., Nagy L., Papp D. B.
1910-1919 Balogh, Tóthfalusi, Dobrosi
1920-1940 Őrfi, Török, Kováts, Terdik
1940-1945 Szabó, Krieger
1945-1977 Horváth, Scherer, Erhardt, Ujj Mészáros

Három vezérfonal mentén kellene elgondolkodnunk Kós építészetéről (sőt ha lehet teljes munkásságáról):
Az első a helyiség (esetében erdélyiség) jelentősége, illetve az, hogy ezt milyen módon, milyen eszközökkel akarta a mester megjeleníteni. A második a magyarság és az erdélyiség kapcsolata (esetleg konfliktusa), illetve ennek megjelenése, illetve meg nem jelenése (pl. mások-e Kós román templomai, mint a magyar templomai, és ha igen, akkor miben -nyugati és bizánci hagyomány, vagy népi motívumkincs?). A harmadik pedig a hagyomány és korszerűség (Arts & Crafts- népművészet - modernitás) megjelenése, illetve ezek konfliktusa Kós életében."

Előfeltevésem szerint Kós Károly eredeti célja ugyanaz volt, mint Lechner (sőt Feszl Frigyes) óta sokaknak a századforduló magyar építészei között: a korszerű nemzeti építészet megteremtése. Ezt azonban egyszersmind az úgymond szecessziós törekvések kemény kritikájával tette. Lechner kezdetben a historizmus talajáról kutatta a stíluskeletkezés -és teremtés kérdését. Keleten -Indiában és Perzsiában- kereste a magyar formanyelv gyökereit, ornamentika és stílus kapcsolatát boncolgatta, s formákért fordult a népművészethez. Kós Károly viszont nem formákért nyúlt a néphez: építőtudást, szerkezetet, kompozíciós logikát akart tanulni. Fülep Lajosnak van egy tanulmánya, melyben összehasonlítja Lechner és a Fiatalok törekvéseit, s melyben eléggé elmarasztalja az utóbbiakat. Lechner (és értő követői) olyan minden ízében modern építészetet akar létrehozni, mely ugyanakkor kifejezi nemzeti mivoltát, a nemzeti múltból kiindulva dicsőséges nemzeti jövő felé mutatván, meghaladva a historizmust és új formanyelvet teremt. Ezzel szemben Kós és a Fiatalok, amikor a néphez fordulnak építőtudásért, tulajdonképpen historizálnak: régi idők szerkezeteit, sőt formáit utánozzák, csak éppen nem a legmagasabb szintű, hanem egy kisebb -és ősibb- építőtudású közösség által művelt változatban.

Kós Károly azonban, Ruskint, Morrist és az Arts and Crafts-ot követve a modernizmust kritizálta, az ipari tömegtársadalmat és a nagyvárost. Nem a stíluskeletkezést, hanem a művészet mivoltát vizsgálta: művészet az, amit az ember a világ, létezéséhez szükséges, természetes átalakítása során létrehozott alkotásaiban, emberi küldetéséből fakadó szépérzéke folytán az egyszerű hasznosságon fölül -helyesebben annak részeként szépet világra hoz. A művészet tehát a mindennapi élet szerves része -kellene, hogy legyen, s a historizmus és akademizmus kortól és mindennapi élettől idegen szépészkedése ezért nem igazi művészet. De ezen persze nem segít a szecessziós formakeresés sem. Az ilyen új művészet megteremtésére vonatkozó szándékával Kós, mint láthattuk, egyáltalán nem állt egyedül, sőt kifejezetten "trendinek" számított.

Kós kezdetben az összmagyar építészetet kereste, s azt legépebben vélte megtalálni Kalotaszeg régi magyar népénél, az erdélyiben az igazán magyart kereste.
1918-ban azonban hazájául végérvényesen Erdélyt választotta. És lassan rájött, hogy nincs Atila királra és a hunokra visszavezethető összmagyar építészet, hanem van erdélyi építészet, ami visszavezethető Szent István király és a romanika korára, és Erdély sajátos szellemére, és persze volt gótika, reneszánsz és barokk, de az építészet jellege mégis ugyanaz volt csak. S csak az életmód miatt -meg talán itt-ott ornamentikában (aminek Kós nem tulajdonított különösebb jelentőséget) különbözött magyaroknál, székelyeknél, szászoknál és románoknál.
Közben küzdött egy keveset a korszerűséggel, mert korszerű közben a modernizmus lett, a Neue Sachlichkeit, és bár Kós mindig baloldali és "haladó" volt, s néha egy-egy formában, épületben megpróbált is alkalmazkodni, de igazából mind a tárgyilagosság, mind a nemzetköziség, mind pedig az új hajhászása nagyon távol állt tőle. Így hát tovább kereste az erdélyit, templomot és lakóházat, s építette ezeket az ő közösségének - szerény eszközökkel szép kis házakat, amit aztán az építők többnyire pofátlanul elrontottak -tisztelet a kivételnek. Eddig az én meglátásaim.

Tóthfalusi Gábor, s nyomában mások szerint viszont Kós Károly építészete lényegében kezdettől végig változatlan, legföljebb a feladat milyensége, s egy kissé a kor okoz változásokat, ez azonban nem lineáris időben, hanem szituációtól függő. Megint mások (pl. B. Szabó Gábor) szerint viszont igenis megfigyelhető egy, az angolos formáktól a végletekig leegyszerűsödött regionalizmusig vezető vonal.
Némely vándorok velem ellentétben a romanika helyett a szász építészeti hatás Kós általi hangsúlyozását emelték ki; ezeket diktátori, illetve hát rossz beszélgetésvezetői hatalmamnál fogva megfenyítettem - az érintettektől ezúton bocsánatot kérek.
Fölvetődött azonban egy igen érdekes téma: mennyiben közösek Kós Károly és a Kós Károly Egyesülés eszméi? Ennek vizsgálata során a következő dolgokat emeltük ki: Makovecz Imre szerint az organikus gondolkodás alapfeltétele, hogy metaforákat keres a teremtett világ és a társadalom metatermészete között. Kós a historizmus és szecesszió bírálatában éppen azt kritizálja, hogy az életet behelyettesítették egy (egykori mítoszra visszavezethető - s addigra megdöglött - de neki nem ezzel van baja) metaforával. Makovecz szintén alapvető jellemzőnek tekinti a spirituális tárgyiasságot, a tárgyalkotás mágikus voltát. Kósnál ugyan fontos, a tárgyalkotás szerves, az életből következő mivolta, ugyanakkor ennek kapcsán megállapítottuk, hogy idegen tőle a mágia, sem épületein, sem irodalmi műveiben nincs nyoma. Azt kell mondjuk, hogy Kós jellemzően agnosztikus (de nem ateista), egész egyszerűen nem foglalkozik a láthatatlan világgal (bár B. Szabó fölidézte Wass Albert Hagyaték című regényét, melyben az író beszámol arról, hogy gyermekkorában kígyó marta meg, s szülei a Varjúvárba vitték Kóshoz, ahol is az ott tartózkodó sztánai sámán meggyógyította - de ez talán inkább a Kós mitológia része, bár, noha műveiben ilyen irányú érdeklődésre nincs adat, amilyen zárkózott, keveset szóló ember volt a Mester, akár igaz is lehet). Nála a dramaturgia nem a szertartás (ünnep, rituálé, ciklikusság, stb.), hanem maga a bonyolult ,s egyáltalán nem törvényszerűen zajló élet, a tusakodás földdel, emberrel, Istennel.

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA