Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

Molnár V. József előadása

Jelenlegi hely

A magyar parasztház szimbolikája

Erhardt Gábor szubjektív beszámolója

Azt az előadás előtt is tudtam, hogy a hagyományos magyar népi kultúrát igen sokrétűen jellemzi a hármasság. Ennek nyilván igaznak kell lennie a népi építészetre is, de saját műveletlenségemnek tudható be, hogy a tiszta szoba, konyha (és pitvar), kamra enyhén szólva közhelyes hármasságán saját erőmből sosem jutottam túl. (Nem is beszélve a tornác "negyedikségének" ellentmondásáról.)

Molnár V. József előadása a magyar népi kultúra egy olyan, szinte vegyi tisztaságú aranykorába vitt el, amelynek utolsó nyomait ő a gyimesi magyarok építésében fedezte fel az elmúlt évtizedek utazásai és vendégeskedései során. (Vajon meddig mehetünk még keletre, hogy a legtisztább magyar kultúra élő gyökereire leljünk?)

Az számomra is sejthető volt, hogy a szeres, vagy bokros település típus, amely Gyimesben még ma is jellemző igen ősi lehet. Azonban nem tudtam arról a tiszta rendről, amely a számomra az Őrségben megtapasztalt látszólagos összevisszaságot szervezi. Itt nincsenek utcák, a családok egy-egy nagyobb földdarabot, kertet birtokolnak, amelynek közepében áll a ház. Ha ezt a házat kinőtték, akkor kicsit odébb építettek egy hasonlót (a fiataloknak), mindig ugyanazzal az alaprajzi elrendezéssel és tájolással, közös erővel, kalákában.

A telepítés egy kicsit emlékeztet a Feng Shui elveire, a ház északról zárt és a hegynek fordítja a hátát, míg előtte lehetőleg patak csörgedez. Az épületet a növényzet is meghatározott rend szerint veszi körbe. Minden fának, bokornak és virágnak megvan a saját helye.

Az épület alaprajza valóban háromosztatú, de nem úgy, ahogy azt korábban gondoltam. Az épületbe a pitvaron át jutunk, ami tulajdonképpen a lakóhelyiség. Ehhez kapcsolódik a konyha és a tisztaszoba. Ez utóbbiról, a ház legfontosabb, legszentebb helyiségéről érdemes pár sort írni. E helyiség mindig keleti tájolású volt. A fény születésének ünnepe, a karácsonyi családi szertartás határozta meg az épület tájolását. A legsötétebb napon a felkelő Nap fényében fürdött a szoba és a benne tartózkodók, azaz a család. A tisztaszobát csak a jeles alkalmakkor használták, ott még vendéget sem fogadtak. Mindennek meg volt a maga helye a házban. A tisztaszoba volt a szentély. A mindennapi szakralitás, benne a kis házi oltárral és a szertartásos rendben elhelyezett bútorokkal. A tisztaszoba intézménye a mai eszünkkel már nehezen megérthető. Ám ha figyelembe vesszük, hogy e házak lakói életük javát a szabad ég alatt töltötték és a házban általában csak a nők és a gyerekek aludtak (a pitvarban és a konyhában), illetve hogy a természet közepén élve milyen messze voltak a szakralitás klasszikus közösségi helyeitől, akkor megérthető a "szentnek", a családi ünnep helyének a lakóépületben elfoglalt ilyetén hangsúlyossága. A férfiak dolga az állatokra való felügyelés volt, ami miatt bizony sokszor hetekig a háznak a közelébe sem mentek.

No, de visszatérve a hármassághoz, az természetesen az alaprajzi elrendezésen túl máshol is megmutatkozik, néha igen mesés módon. A népművészet ábrázolásaiban a hármasság legtöbbször az évkörrel egybevágóan jelenik meg, néha a legváratlanabb helyeken. Előadónk számomra legkedvesebb példája egy parasztember ivókulacsának saját maga által faragott madaras díszítése volt. A hármasság a tél és a nyár, mint a két szélsőségben, valamint a tavaszi és az őszi időszak átmenetiségében rejlik. A virágba borult élet és a halál, illetve a közéjük feszülő növekvő és hanyatló időszak gyönyörű körforgása valóban alkalmas egy teljes kultúra alapmotívumául szolgálni. A fent említett kulacson a tavasz és az ősz egy-egy madárként szerepelt, amelyek látszólag egymás tükörképei voltak. A közöttük lévő különbséget a felszínes szemlélő hajlamos a tanulatlan ember ügyetlenségének tulajdonítani. Itt egy kicsit máshogy áll a szárnya, oda meg valamiért odakerült egy balta. Hát nem, kérem, az a szárny a felreppenés, az életrekelés szimbóluma, a balta pedig az őszi favágási idény megkezdésének időpontjára emlékeztet.

De milyen következményei vannak e természetorientált hármasságnak az épületre nézve? Nos, nem nehéz rájönni, hogy az épület hátulja, az északi oldal a tél megfelelője, míg a déli a nyáré. Ezek a hosszú oldalak, hiszen ezek a meghatározó, szélsőséges entitások. Az északi sötét, hideg oldal természetesen zárt, míg a ház egyetlen ajtaja délre néz. A ház északi oldala nyers felületű, a déli vakolt, illetve tapasztott. Az előbbi színe sötét, az utóbbié kék, vagy fehér, ami a tisztaságra, a fényre utal. Ez idáig pofon egyszerűnek tűnik, de mi történik a két rövidebb oldalon, keleten és nyugaton? Mint már említettem a tiszta szoba keletre néz, és a házon belüli szerepe kitűntetett. Ezért neki két ablak jár, a nyugati oldali konyhának viszont csak egy. Azonban mindegyik ablak vakolatkeretezésű, tehát a zárt falon ütött lyukak, a fény belépési pontjai meg vannak jelölve a nyers fa boronafalon...

Ez a szimbolika nagyon szép, különösen a függőleges irányú hármas tagozódással kiegészítve. A pince, földszint, padlás hármasával. Amelyek, milyen érdekes, formájukkal is a helyzetüket fejezik ki. A tető háromszög alakú, ami szinte minden kultúrában a levegőt, az eget, az instabilitást szimbolizálja, amely mit tesz Isten széles oldalán stabilan fekszik a földi világot megjelenítő négyszögön. A boltozott pince ívessége a Föld görbe felszínével adekvát. És még sorolhatnánk a többé, vagy kevésbé magától értetődő példákat.

A fentiek természetesen tudományos úton nem bizonyíthatóak, még ha a természettel összhangban élő ember életébe belegondolni képes elme számára teljes mértékben hihetők és felfoghatók is. Azonban, ami tudományosan nem bizonyítható azt manapság nem létezőnek illik tartani, így nem létezik a magyar népi kultúra tudatossága és univerzális kifejezőképessége, nem létezik az atlantiszi aranykor, nem létezik a természettel együtt élni képes emberi kultúra. És valóban nem létezik Budapesten, nem létezik Tokaj-Hegyalján és nem létezik az Európai Unióban. De létezik egy kedves öregember fejében és talán létezni fog azon emberek mindennapjaiban, akiknek az előadást hallgató és megértő fiatal építészek fognak otthont, hajlékot tervezni a jövőben.

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA