"A mai magyarság bálványimádó módjára teljesen behódolt a nyugati civilizációnak, kivált az iskolázottakból, a tanultakból álló része és nem becsüli a sajátját, sőt lenézi és parasztosnak tartja azt az ornamentikát, amit most bemutatni akarok. Önmagának ez a megtagadása már a középkorban kezdődik s az idegen uralkodó családok alatt mind erősebb lett, tápláltatván a beözönlő idegenek által úgy, hogy ma már a nép is elhagyja festői ősi viseletét az értéktelen, szegényes, nyugati divatért, amibe igaz, hogy az elszegényedés is belejátszik.
Ez elé a fajmegtagadó, nemzeti önérzetet tipró és megsemmisítő áradat elé akartam egy követ dobni munkám anyagának összegyűjtésével és ismertetésével, gondolván, hogy majd csak akad több kőhordó is." 

Századfordulón

A 19. század hatvanas éveiben kezdődött gazdasági és társadalmi fejlődés, illetve az azt követő városiasodás az 1910-es évek végéig töretlen és egyre növekvő ütemű volt, függetlenül attól, hogy komoly társadalmi feszültségek jellemezték ezen időszakot. A liberalizmus visszaszorulásával párhuzamosan előtérbe került a nemzeti értékek hangsúlyozása. A nemzeti történelemre és kultúrára vonatkozó nagy jelentőségű, addig feltáratlan vagy figyelembe nem vett ismeretek és sejtések uralkodó szerephez jutottak a köztudatban. Emellett "óriási" tőke áramlott Budapestre (a városi lakásállomány megháromszorozódott) és pár évtized alatt kiépült az ország máig működő adminisztrációs, oktatási, jogi, közlekedési, egészségügyi hálózata.
A tőke szelektált... de nem zárhatta ki (teljesen) a sajátosan magyar nemzeti törekvések eredményeként kiforrott, önálló formában, a magyar építészettörténet legegyénibb, nemzetközi összehasonlításban leginkább számottevő jelenségét, a "magyar formanyelv" megalkotóit.

"A magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Mert kell lennie. Ez a meggyőződés vezet életpályámon, amelynek egyetlen célja, utat vágni a magyar formanyelv megalakítása felé ...
... A legrégibb koroktól kezdve egészen napjainkig minden népnek vagy legalábbis minden kultúrnépnek megvolt a maga formanyelve... ez az, amit a késői kor szobatudósai "stílus"-nak neveztek el. E formanyelv az egyszerű konstrukciók díszítéséből eredt, és a felhasznált anyagok, valamint az illető népfaj formaérzése szerint változott. De ezek a népfajok soha öntudatosan nem másolták le már meglévő idegen népek formanyelvét. Hanem igenis a sajátjukból alkottak valami újat és jellegzeteset, vagy pedig a maguk ízlése és vonalérzése szerint alakították át azt, amit készen kaptak. Röviden: a régi kultúrnépek sohasem csináltak más formanyelvet, mint a magukét."

Lechner Ödön: A magyar formanyelv nem volt, hanem lesz

Lechner megértette és tanította, hogy az új formanyelv megalakulása mindenkor és minden népnél küzdelemmel, vajúdással, áldozatokkal és csalódásokkal is járt. Kutatásra és tanulásra, a magyar népstílus megismerésére ösztönözte tanítványait.

Érdekes magunkra néznünk ezen "hangulat" és törekvések felidézése közben. A jelenlévő vándorok között vita gerjedt... és a kérdés nyitott maradt:
Ma! alkothatunk-e olyan tárgyat, épületet vagy akár zenét, ami új láncszeme tud lenni egy ősidőben megkezdett szálnak? Erről még sokat fogunk beszélni...

Forrás: Gerle János - Századfordulós stílusirányzatok