Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

TŰZ

Jelenlegi hely

Makovecz Imre: Csákányosi csárda (Tatabánya)

Balogh Miklós

Alaprajz és metszetFotóBelső fotó 1Belső fotó 2
 

A csárda tervei 1966-ban készültek, az épület pedig 1968-ban épült fel,a Tatabánya közelében levő csákányosi puszta bejáratánál, a Budapest-Bécs országút mellett. Születtek tervek (kiviteli tervek is) másik négy testvér csárdára, de azok sajnos nem valósultak meg. Ez a 4:1 arány a tervezett épületek ésmegvalósult épületek között egyébként jellemző volt az akkori viszonyokra.Az épület anyagai mind a környező vidékről kerültek beépítésre, a nád a tatai tóból származott, a követ Tardosról hozták, a faanyagot pedig egyszerűen a környező erdőből vágták ki.A csárda mai témánk, a TŰZ köré szervezett volt.

Geometriai középponjában állt a tűzhely, aminek kéménye az egész épület fő tartóoszlopaként is szolgált. Itt húzódott a kint és a bent határa is, a tűz pedig mindkét oldalról elérhető volt. A betérő vendég az emberi arc felhúzott szemöldökei alatt (vagy a szigorú, zárt koponya szemüregein át?) jutott a teraszra, ahol rögtön a fent említett tűzhely fogata, visszanézve pedig a Vértes tárult a szeme elé. A belsőbe érve szintén a tűzhely dominált, de érdekes lehetett a belső zsalus faburkolat festése is, ami a színskála színeit vitte a falra alulról a kékkel indítva.Miért írok múltidőben a házról? Mert 1970-80 telén leégett. hogy pontosan miért is, az nem tisztázódott. De akár gondatlanság, akár szándékos gyújtogatás által, mindenképpen TŰZ által veszett oda a "vendéglő tervsorozat" egyedüli elkészült, TŰZ köré szervezett darabja.

Pécs, 2004.december 2.

Tűz és szakralitás (Szubjektív gondolatok)

Erhardt Gábor

- a tűz szerepe életünkben és épületeinkben,
- a szakralitás, mihez/kihez kötődik, a tér/hely szakralitása,
- a kettőnek van-e valami köze egymáshoz, illetve mitől van, vagy nincs.

Először is gratulálok Kováts Ábel kollégának a felvetésért. Általában ki nem állhatom a cinikus relativizálást, az élet minden pontjának megkérdőjelezését, de úgy érzem ez most telitalálat. Nem árt néha megállni és rátekinteni a dolgokra, csak hogy túlléphessünk a közhelyeken. Szóval essünk hát neki a kérdéseknek!

Tűz
A négy elem közül több szempontból is kilóg. Egyrészt ez az egyetlen elem, amelyik nincs jelen a maga természetes valójában folyamatosan a természetben. Viszont, ha megjelenik, akkor egyértelműen negatív, hiszen rombol. Tehát, ahogy a többi elem (víz, föld, levegő) folyamatosan az ember rendelkezésére áll, úgy a tüzet létre kell hozni. A másik három elemet viszont rettentő nehéz létrehozni.
Ahogy a természet számára egyértelműen káros a tűz jelenléte, úgy az ember számára valódi áldás. Ívóvíz, levegő, vagy a föld gyümölcsei nélkül nem élhetünk, de tűz nélkül igen. Legfeljebb nyers táplálékon és vastag bundában, de élhetnénk. Azonban főtt ételeket enni és fűtött házban lakni jobb.
De mitől jobb? A tűz két formában segíti az embert. Hő és fény. Ezáltal két ellentétes hatást gyakorol az emberre. A hő álmosít, altat. A fény ébren tart.
A föld a stabilitás, a levegő a dinamika eleme. A víz horizontális, a tűz vertikális. Azaz a tűz helye az épületben valamiféle vertikális tengelyt jelöl ki. A kémény a ház csuklópontjában helyezkedik el. Tehát a kéménynek mint olyannak hangsúlyos szerepe van az épületen belül, építészeti megjelenésének is ezt kellene tükröznie. 90x90cm-es tégla kéménytest a 160mm átmérőjű acél cső helyett.
De milyen tűz van az én lakásomban? Van három darab parapet gázkonvektor, egy kéménybekötött gáztüzelésű cserépkályha, egy kéménybekötött gáztüzelésű fali vízmelegítő és van egy gázos főzőlap. Ez nem valami érdekes. De használnám-e vajon a hagyományos kályhát, ha lenne a lakásomban. Tartok tőle, hogy nem, legfeljebb akkor, ha kényszerítve lennék rá (nem lenne gáz).
Megállapítom hát, hogy sajnos a tűz nincs jelen az életemben, életünkben, mindenki tartson önvizsgálatot és tegyen ez ellen mind szakmai, mind magánéleti vonatkozásban.

Szakralitás
Azt a tudatállapotot gondolom szakralitásnak, amikor a belső ember válik meghatározóvá az bennünk. Nem racionális, vagy érzelmi alapú döntéseket hozunk, hanem elhatározunk valamit. Valamit, amit se nem érzünk, vagy gondolunk, hanem mindkettő egyszerre, illetve egyik sem.

Szakrális tér/hely
A tér számomra nem mond semmit. Egyszerű üresség, amiben csak számok és irányok segítségével tudunk közlekedni. Ehhez nem lehet viszonyulni. Ahol az élet érdekessé válik, ott beszélünk a helyről. A hely a tér személyesen átélt része. Ezt nem én találtam ki, de teljesen azonosulni tudok vele. (Addig a tervezési munka is nehezen megy, amíg a tervezési helyszínből megélt hely nem válik.)
A szakrális hely pedig az, ahol az általam imént kifejtett szakralitás, kitűntetett tudatállapot egyéni, vagy közösségi szinten megvalósul.
Tehát M.I. irodája számora nem azért fontos, mert ott rajzol a mester és a székek az ő ülepétől fényesek, hanem azért, mert én a saját életemben olyan tapasztalatokra tettem ott szert (többségében beszélgetések által), amelyek előhívták bennem a belső ember furcsa, meghatározhatatlan indíttatású elhatározásait.
A Gül Baba türbéje nem azért megszentelt hely, mert ott őrzik Gül Baba üres koporsóját, hanem azért, mert sok ember járt és jár oda föl élete nehéz időszakaiban, hogy egy kicsit felülemelkedve a mindennapi gondokon, lenézve a városra átélhesse azt az emelkedettséget, amely a holtponton való átlendüléshez szükséges. Az külön érdekesség, hogy az egyik első ilyen letekintő, vagy felülemelkedő maga Gül Baba lehetett rózsái közt sétálva (már ha voltak neki rózsái egyáltalán).

A kettő köze egymáshoz
Természetesen itt sorolhatnánk a tűz különböző korok vallási liturgiáiban betöltött szerepét, mint a tűz és a szakralitás kapcsolatának megcáfolhatatlan bizonyítékait, de akkor nem jutnánk túl a közhelyeken.

A közelmúlt elméleti vizsgálódásai azonban egy nagyon érdekes példát hoztak elém.
Ha megkérdeznék az embereket, hogy mi számukra a ház ideáltipusa, akkor a többség azt mondaná, hogy egy egyszerű kis nyeregtetős ház, amely megbújik a természetben (persze nem vadregényesben, inkább valamiféle gyümölcsösben). A ház eme ideáltipusának máig élő példája, megítélésem szerint a szőlőben álló présház. A szőlő mindig is szentebb növény volt. A szőlőhegy az esetleg többségében csak domb volt, mégis hegynek hívták, ha pedig végképp nem lehetett domb se, akkor szőlőskert volt a neve. (A nagyítás és a kerítés két nagyon ősi, megszentelő mozdulat.) Tehát könnyen belátható, hogy a szőlőben álló hajlék nem lehetett akármilyen hely (!). Az ember itt a természetben van, de mégsem vad körülmények között, a falun és a mindennapi élet körülményein kívül, de mégis ahhoz közel, gyakran rálátva arra. Ez a szituáció, a fizikai munka és a bor alkoholtartalmának tudatmódosító hatása alkalmas lehetett arra, hogy az ember megtapasztalja a fent említett szakralitást. Már ha kedve volt kint lenni. A kedvet nagyban fokozta a tűz bekerülése a hajlékba, jellemzően a préssel, a borkészítés legfontosabb eszközével megegyező térben és hangsúllyal. Hát itt találkozik a tűz és a szakralitás.

Elgondolkodtató, hogy a mai embernek mennyire kevés ilyen lehetősége van átélni e tudatállapotot. Mind kevesebb a hiteles személyiség, aki ehhez hozzájárulhat, eltűnnek a szakrális helyek az életterünkből és elveszik az emberi jelenlét is ebben a rohanásban, ebben a furcsa magunkon kívüli állapotban, amiben manapság élünk. Azonban azt tapasztalom, hogy a mai ember képes átélni e szakralitást, ha kimozdítják a megszokottnak vélt biztonságos állapotából. Ezért utazik mindenki távoli egzotikus helyekre, illetve ezért szól a filmek jelentős hányada olyan főhős kalandjairól, akinek valamilyen (filmgyártól és forgatókönyvírótól függő összetettségű) nem várt esemény borítja fel eddigi életét.

Egy másik fajta szakralitás is létezik, amely olyan helyeken tapasztalható meg, ahol "kötelező meghatódni". (már ha tisztességes emberek vagyunk.) Ám az már csak műveltség és érzékenység kérdése, hogy ezt a kötelező meghatódást az embereknek mekkora hányada képes átélni. Tippem szerint nem nagy.
Fontos hát átgondolni a szakrális hely mibenlétét, hiszen az embernek szüksége van egy emelkedettebb tudatállapotra élete bizonyos időpontjaiban, amit legkönnyebben e helyeken hívhat elő. Valami hasonlóról szól érzésem szerint M. I. minimális környezet munkája, amely filozófiai alapon közelíti meg a tudatos ember egzisztenciális lényegét. Én nem lévén ennyire művelt, s okos csak érzetekre, emlékképekre hagyatkozhattam e téma kifejtésekor. Reményeim szerint sikerrel.

Budapest, 2004. november 24.

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA