FÖLD

Jelenlegi hely

Álmosdi Árpád: Családi ház Ballószögön

Dobrosi Tamás
Földszint alaprajzaTetőtér alaprajzaHosszhomlokzatBütü homlokzat
 
Fotó 1Fotó 2Fotó 3Fotó 4Fotó 5Fotó 6
 

A Kecskemét melletti kistelepülés klasszikus, alföldi szórvány-tanyasias világa kiváló lehetőséget adott a Waldorf-szemléletű házaspárnak a letelepülésre. Érdeklődésük és foglalkozásuk maitt (a feleség Waldorf-iskolában óvó-, majd tanítónő) kezdettől fogva nyitottak voltak a természetes anyagok használatára. Ezért - és elsősorban olcsósága miatt - esett a választás a vályogra, amit környékbeli mesteremberek vetettek, és már több hasonló vályogházat felhúzó vállalkozó épített fel.

A ház persze csak a padlótól a padlásig "bio": a vasbeton sávalapok felett bitumenes lemez szigetelés, és klinkertégla lábazati burkolat jelzi a modern kor követelményeihez való alkalmazkodni akarást. A falegyent összefogó vasbeton koszorú felett azonban pallóterítéses fafödém és fa tetőszerkezet található. Mint a tervező meséli, mindenki annyira bio-szellemiségű, amennyire a pénztárcája engedi; szerencsére itt sikerült elérni, hogy például a hajópadló homokterítésre kerüljön, vagy a költségek növekedésének ne a fa nyílászárók műanyagra cserélésével vessenek gátat.

Az épület arányai szándékosan nyomottak, terpeszkedőek: a cél az volt, hogy a ház tömege a tetőtérbeépítés ellenére se emelkedjen túlságosan, térdfalakat így hiába is keresnénk rajta. A népi építészet sajátsága, hogy a mestergerendában a "modulor már beveri a fejét", itt sincs ez másként, illetve mégis: a kivitelezés közben megemelt falegyen-magasság, és a karcsúbb fiókgerendák a nem tettek jót a belső tér arányainak.
A vályogfal rakásában a helyi munkásosztály nyújtott segítséget - az anyagból eredő szabad, ívesebb formálás ezért zökken néha nagyokat, a lőrés-szerű ablakok falkivágásai is elmaradtak. Mint Árpád meséli, a megrendelők pénzhiány miatt állandó függésben voltak a kivitelezőtől, aki, mivel egészen a befejezésig saját pénzből finanszírozta az építkezést, ritkán tűrt ellentmondást.

Meglepő, hogy az építtető házaspár nem sokat foglalkozott a vályog igen kedvező épületfizikai viselkedésével, nagy hőtároló tömegével, kitűnő mikroklímájával: számukra a természetesség mellett az alacsony költség volt a döntő tényező, szerencse, hogy a vályog esetében mindenezen tényezők egybeestek.

És hogy a végeredmény nekem személy szerint tetszik-e? Árpád - saját elmondása szerint - nem akart, de nem is tudott volna "formalistán organikus" házat tervezni, így itt is inkább az apró részletek, a tet?oromzat kimunkáltsága, a falak finom ívesedése, és az anyaghasználat mutatják az építész elkötelezettségét. Ehhez képest én még inkább tobzódni szeretnék...

Szubjektív elmélkedés a háromosztatú lakóház témakörében

Erhardt Gábor

Ekler szerint az Egyesülés építészeinek fel kellene végre hagyniuk az eddigi tervezési metódussal, miszerint a régi egytraktusos házakat igyekszenek imitálni, magastetővel és szűk tetőtéri szobákkal. A megrendelői igények és a rendelkezésünkre álló építőanyagok rég túlhaladták ezt az épületformát. Tervezzünk amorf, organikus formájú épületeket téglából és betonból, hatalmas üveg felületekkel, fémlemez fedéssel. Ezen épületek organikussága a tagolt tömegek jó terepre illeszthetőségében, kilátásra szervezhetőségében rejlik, illetve - új kihívásként - egy ilyen házlény az építménymagasság számítás legoptimálisabb értékeit tudja produkálni.

Ha racionálisan és vérbeli építészként gondolkodom, akkor kénytelen vagyok elfogadni Ekler gondolatmenetét. De valamiért mégis ragaszkodom a háromosztatú ház építészeti alapképletéhez. Teszem ezt annak ellenére, hogy ma már csak nagyon ritkán van olyan településkép, amelybe ilyen épülettel kellene illeszkednem. Az esetek többségében a telek formája és tájolása sem indokolja ezt az épületformát, nem beszélve a lakófunkciók végtelen differenciáltságáról, amelyek csak komoly kompromisszumok árán tuszkolhatók be egy hosszú, egytraktusos házba.

A további vizsgálódáshoz szükséges néhány pontban kifejtenem objektív kapcsolatomat ezen épülettípushoz.
- Sosem laktam, még csak rövidebb ideig sem, ilyen épületben, tehát konkrét (nosztalgikus) élményeim, néhány néprajzi múzeumbeli látogatást leszámítva nincsenek e téren.
- Nincs bennem semmi hamis nosztalgia a háromosztatú házban élt falusi élettel kapcsolatosan. Tudom, hogy az akkori emberek élete nehéz volt és rövid. Ugyanakkor ez az élet egy olyan szervesen kialakult, teljes kultúrában telt, amely a fizikai nehézségekért metafizikai élményekkel kárpótolt. Ez tükröződött térhasználatukban is, ami jóval több szakralitást hordozott, mint napjaink kultúrája.
- A téma elméleti oldala tanulmányaim kezdete óta foglalkoztat. Összegyűjtöttem a magyar organikus építészeti iskola szinte összes ilyen típusú alaprajzát, ám a tanulság megfogalmazásáig sajnos nem jutottam el. Ugyanakkor volt módom ilyen épületet feldolgozni vándoriskolai mester mellett, illetve tervezni is egyszer adottságokból következően kényszerből, másszor úri jókedvemben választva e alaprajzi formát.
- A háromosztatú házhoz való viszonyomat nagyban befolyásolta a Felső-Tisza vidéki árvíz utáni újjáépítés, ahol alkalmam volt részt venni az Egyesülés ajánlati terveinek összeállításában. Magam lelkes voltam, hogy minden mester hasonló, a vidék építészeti karakteréhez igazodó épületet igyekezett tervezni, ugyanakkor Rudolf Mihály fogalmazta meg, hogy szinte mindegyikük az előtér-vizesblokk helyiségcsoport középrehelyezésével tette tönkre a háromosztatúságból következő szakrális alaprajzi hierarchiát.
- Végül egy teljesen személyes vallomás. Ha magamnak tervezhetnék házat, biztosan egyfajta háromosztatú házat terveznék, az Ekler által felvetett problémák valósságának elismerése ellenére.

A hagyományos magyar háromosztatú falusi ház, ahogy neve is mutatja egyfajta örök hármasságon alapszik. Ez legalább annyira rejtett metafizikai dolog, mint kézzelfogható, anyagi valóság. E hármasságot én a föld és az ég, illetve a természetes és a művi környezet között való elhelyezettségben látom megvalósulni. Ennek szemléltetésére álljon itt néhány fogalomsor:

eltér - tornác - kültér szoba - konyha - kamra elől - középen - hátul
utca - bejárat - udvar falu - ház - természet ünnep - étkezés - munka

Ez a hármasság azon túl, hogy egy tiszta rendet sugároz, szerintem páratlan a világ kétpólusú kultúrái között.
Ám e rend, félő, napjainkra teljesen felbomlott. A legegyszerűbb mai lakóépület funkcionálisan sokkal tagoltabb, reális anyagi keretből lehetetlen valós építészeti tereket, térkapcsolatokat létrehozni. A mindennapi életünkbe beférkőzött a technika, technológia, ami legalább annyira megnehezíti az életünket, mint amennyire megkönnyíti. Sokszor a technikai berendezések irányítják életünket, ahelyett hogy szolgálnák azt. Ha rendet keresnénk a mai családi házakban, akkor egyfélét talán találhatnánk, ha mégoly közhelyszerűt is. Ez a nappali és az éjszakai (intim) szféra kettőssége, amelyen belül azonban számos helyiség sorakozik. Ha őszinte akarok lenni akkor azt kell mondjam, hogy nem látok a jelenben, vagy a közelmúltban olyan épületet,amely valós választ adna a fentiekre, illetve...

Lenyűgözött Aldo Rossi Borgo Ticino-i 1973-ban tervezett háromosztatúnak gondolt kis háza. E tornácos, dongatetős, fémlemezfedésű épület nem ad valós alaprajzi megoldást, de tökéletesen közvetíti azt a hangulatot, amely egy funkcióját vesztett, ám számunkra rettenetesen kedves épülethez illik. Mint Rossi épületeiben általában itt is minden építészeti alapelem a legleegyszerűsítettebb formájában jelenik meg. A fal sima vakolt, a pillér négyzetes, az ablak is (de osztott), nem találunk utalásokat, mögöttes tartalmat. Az építész, ha úgy tetszik egy üres keretet ad, amelyet a lakó tölt meg élettel. Az új élettel, amely már teljesen más mint eleinkké volt, mégis folytatója az ő életüknek.
A tornácon csak egy fapad áll, a nap lebukni készül a hegy mögött, de előtte még aranyba öltözteti a sápadt őszi, szélfútta faleveleket.

Budapest, 2004. október 14.

Salamin Ferenc:
Bodrogkisfalud, Várhegy dűlő - Patrícius Borház Kft. pincészet

Horváth Balázs

A Tokajhegyalján - és jellemzően a magyar történelmi borvidékeken - a terményfeldolgozást és tárolást nem helyben a szőlőültetvény közelében, hanem a falvakban található présházakban és pincékben végzik. A Franciahonban általános Chateau rendszer - melynél a borház, présház, kúria és pince együttes helyben az ültetvények mellett található - hazánkban egy-két kivételtől eltekintve nem jellemző típus. Ezen ritka kivételek egyike a Bodrogkisfalud közelében található épületegyüttes, melyet a megrendelő a közelmúltban vásárolt meg igencsak leromlott állapotban. Az egykori Állami Gazdasági tulajdonban levő épületek átalakításával és bővítésével Salamin Ferenc mesterünket bízták meg.

Az egykor talán kúriaként funkcionáló főépületben jelenleg feldolgozás folyik, melyhez tőle függetlenül elhelyezkedve egy vasbeton szerkezetű földalatti erjesztőtér csatlakozik. A tervezés tárgyát a főépület reprezentatív borházzá történő átalakítása, a feldolgozó funkciók újonnan tervezendő épületben való elhelyezése, valamint új pincerendszer kialakítása képezte. A megrendelő három tervezőtől kért vázlattervet a munkára, melyek közül Ferenc tervét választotta ki.

Az első vázlattervnél a tervező a domb aljába helyezve, a meglévő földalatti erjesztőtér hosszúkás tömegét követve alakította ki a feldolgozó funkciókat magába foglaló épülettömeget. Minden bizonnyal a terv mögött érezhető a borászattal kapcsolatos szakértelem megléte lehetett a fő kiválasztási szempont, mert második körben a megrendelő valami egészen más valamit szeretett volna látni. Nehezményezve az új tömeg túl hangsúlyos táji megjelenését, a funkciók teljes földtakarás alá rejtését kérte. Nem is sejtette talán, mennyire emberére talált ilyen tekintetben a tervezőben, ugyanis Sala már régóta kacérkodik támfalszerűen megjelenő borászati épületek különböző variánsaival. A földbe vájt belső udvarra szervezett feldolgozó egység ötlete azonban eddig tudtommal még máshol nem jelentkezett a mester életművében. A talán klasszicista eredetű főépület rekonstrukciójánál egyszerűbb a helyzet, több hasonló megvalósult tervét ismerhetjük Ferencünknek, így ehhez is biztos kézzel nyúlt.

Ebben a tervben engem személy szerint leginkább az első és a második vázlattervi változat között feszülő hihetetlen nagy építészeti minőségbeli differencia magyarázata érdekelne. Az első változat tájba illesztése nem túl jó, építészetileg meg inkább családi ház lépték-jelleg dominál. Ez erős ellentétben áll a második változat nagyvonalú koncepciójával, kiforrotságával.

Budapest, 2004.10.13.

Gondolatok a háromosztatú parasztházzal kapcsolatosan

Horváth Balázs

Mindenekelőtt egy hülye párhuzam. Múltkor leporoltam a veterán versenygépemet és úgy döntöttem, hogy azzal teszem meg az aznapi edzéskilométereket. Ez egy több mint húsz éves masina, melyen az alkatrészcsalád annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek elejéről való, egyes elemeiben az ötvenes évek technikai színvonalát képviseli. Nem véletlenül, ugyanis két évtizeddel ezelőtt a megbízhatóságot és a tartósságot még nem áldozták fel mindenáron az "csakazértis újítás" oltárán. Szóval leporoltam, és útra keltem vele. Mindig ugyanaz az érzés fog el, amikor nagyritkán felülök rá. Egyrészt több mint fél évszázadnyi, ma már olykor teljesen elfeledett szakmai tapasztalatok megtestesülése maga a váz, másrészt maga a gép pedig minden porcikájában egyszerű, akár az a bizonyos faék.

Ugyanezek a gondolatok merülnek fel bennem, amikor egy klasszikus háromosztatú parasztházra tekintek. Több évszázad építési tapasztalata, kerül benne összegzésre, működése pedig roppant egyszerű, de mégis mindent tud, amit elvárhatunk tőle. Közvetlen kertkapcsolat, átmeneti tér a kint és a bent között, valamint korunk multifunkcionális közösségi tereinek megtestesítője a ház szívében elhelyezkedő konyha. Egy gazdálkodással foglalkozó falusi ember számára a természettel való közvetlen és intenzív kapcsolat mindennél fontosabb, ennek fényében számomra teljesen érthetetlen, hogy tudták megetetni velük a hatvanas évek leginkább talán külvárosi használatra alkalmas típusházait. Elhitették velük, hogy amit a nagyapjuk épített az ócska, vacak, és ők elhitték. Így mentek feledésbe több évszázados építési hagyományok, rengeteg tapasztalaton alakuló különleges fortélyok. Ha nagy ritkán közel eredeti állapotban levő parasztházat látok, elsősorban ezt a több évszázados hagyományt látom benne. Ha nincs benne se víz, se gáz, az külön jó, legalább nincsen vele gond. Akinek így nem jó, az ne lakjon ilyen házban.

Budapest, 2004.10.13.

Háromosztatú ház

Kováts Ábel

 

 

Tudjuk-e hogyan működött a háromosztatú ház, s egyformán működött-e valaha is? Nos azt hiszem inkább nemleges választ kell adjunk e két kérdésre. Először is nem volt háromosztatú. Volt két osztatú, s a legtöbb ház háromosztatúként is kétosztatúként működött. Meg voltak sokszor további kamrák is. Az építészettörténészek által meghatározott tiszta funkcionális tagozódás vajmi ritkán létezett. Pl.: a hátsó helyiségről nehéz megmondani, hogy szoba, vagy kamra volt. Mert egyszerre volt mindkettő. A konyha a ház közepe, az élet itt sűrűsödött a tűz körül - mondjuk, roppant okosan. No, a legritkábban. Amíg füstös volt, nem volt egy kellemes helyiség, nem sokat tartózkodtak benne, csak a háziasszony. Máshol meg a szobában főztek. S más volt a ház beosztása, használata Székelyföldön, Nyugat Magyarországon, az Alföldön, a Kisalföldön, más a középkorban, más a XX. században, másképp' éltek a szinte azonos alaprajzi elrendezésű házban a zsellérek, középparasztok, kisnemesek. A tornác hol csak divatos elem volt (ha volt, valahol még eresz sem volt), s sohase használták, hol az élet egyik legfontosabb színtere.

Mi ma egészen máshogyan élünk, mint bárki azok közül aki a háromosztatú házat lakta, építette. A hagyományos elrendezés nem felel meg "korszerű igényeinknek", ez biztos (fürdőszoba nélkül példának okáért egész biztos, hogy a legmegátalkodottabb népi sem szeretne ma lakni, márpedig, annak nincs helye a három osztásban. De külön szobát is akar mindenki, nemhogy egy ágyban, mint annak idején, de egy helyiségben sem szeretne aludni, a család sok egyéb tagjával). Mégis valamiféle sóvárgás van bennünk utána. Mai alaprajzaink bizonytalanok, keszekuszák (kivéve a "letisztultakat", ezek barátságtalanok és lakhatatlanok). Hátha a háromosztatú ház rendet tesz az életünkben. Próbálunk visszatérni hozzá, mint archetípushoz. Három funkcionális egység. Jól hangzik, csak éppen nem igaz, mert szinte soh'se három, most van előszoba, vagy sem, stb. Ráadásul a háromosztatú háznál nem funkcionális egységekről van szó, hanem terekről. S ez igen nagy különbség. Lakóelőteret építünk, ez felel meg az egykori pitvarnak, mondjuk. Csakhogy ez is csak részben igaz, a pitvar nem lakóelőtér volt, hanem csak olyan "lakóelőszoba"- legalábbis a legtöbb esetben.
Követendő-e, követhető-e a parasztház beosztása ma?

Szögezzük le, a parasztház soha nem volt "funkcionálisan" jó, formáit az élet rendje határozta meg. Nem a használaté, hanem az életé. Helye volt az ünnepinek, és helye a hétköznapinak, az emberek közti kapcsolatnak. Ki meddig mehetett a házba, s mikor. A koldus csak a tornácig, esetleg a pitvarba, beljebb semmi esetre sem (mi mikor engednénk koldust akárcsak az udvarunkba is?) Amikor kialakult a tisztaszoba, oda volt, hogy szinte senki nem ment be (nem régi ez a túlzott dolog, s nem is mindenhol volt meg - ott igen, ahol még földet is adtak el sokszor, csakhogy egy menyasszonyt kellőképpen kiruházhassanak). Olyan volt a ház is mint a viselet, csak éppen egyszerre a hétköznapi, s az ünnepi.

Mi már levetettük a viseletet. Ez nem divat, hogy fölveszek egy népi inget, s akkor én már paraszt vagyok. Boglyakemencét építek s helyreáll az élet egykori rendje. Ilyen értelemben nem követendő, nem is követhető. Mélyebb dolog ez.

Nem vagyunk parasztok, de nemesek vagy polgárok se. Valami gyökértelen fogyasztói lények vagyunk, az amerikai rendszer részei. Azt kell eldöntenünk, jó-e ez az életforma nekünk. Valószínűleg a többség (legalábbis a vándoriskolán) azt fogja mondani, nem. De attól, hogy időnként kiautózunk a Pilisbe táltostüzet ugrani (bocsánat a szarkazmusért, ronda pesti szokás - de hát nem vagyok-e pesti?) változik-e valami? Szerintem nem, mert a lényegen, az életünk rendjén változtatni nem tudunk, s nem is akarunk. De ez a mostani "rend" elviselhetetlenné kezd válni. Igaza lehet Fukuyamának, a modern "demokrácia" és kapitalizmus valóban a "történelem vége". Csak éppen nem úgy, ahogy azt ő meg George W. Bush gondolja, hogy ímé eljött már a Kánaán, hanem mert bizonyos értelemben a pokol jött el, innen nincs tovább, mélyebbre nem juthatunk Istentől és egymástól való elidegenedettségben (na jó, lehet, hogy juthatunk, az ember csodálatos mélységekre képes).

A háromosztatú parasztházban lakók életét meghatározták annak, s a házat körülvevő világnak kötöttségei, rendje, formái. A mi életünkből ezek hiányoznak, de ne feledjük, régen is sokszor előfordult, hogy a formák mögött nem volt tartalom, s azok csak gúzsbakötötték az embert. A felvilágosodás, s a modern mozgalom harcosai ebből a gúzsból akarták megszabadítani. Sikerült, látjuk az eredményt. Mégis, azt gondolom, nem elsősorban a formákra, hanem a tartalomra van szükségünk. Ha volna tartalma életünknek, hamar megvolnának annak formái is. Az építészet, lássuk be, az ember életének, gondolkodásának külső kifejezője. Nem az fogja megváltani (a modernizmus "apostolainak" már csak ebben sem volt igaza).
Az én meggyőződésem szerint Jézus Krisztus az egyedüli Megváltó. Ő adhat mindenki életének értelmet, s Ő tudja megadni annak formáit is.

Persze az építész azért próbálja meg építeni ezt a leépülő világot, az Ő parancsa szerint. Akár háromosztatú parasztházak építésével.

Kovács Gábor: Saját családi ház

Papp Dávid

Földszint alaprajzaTetőtér alaprajza
 

 

Az utca végén, a város szélén áll a sokak által "félkésznek" titulált saját családi háza Kovács Gábornak.
A ház a telek adottságai miatt lett az eredeti L-alak helyett téglalap alaprajzú, ehhez viszont már értelemszerűen "csapódott" a tornác is. A háromosztatúság kapcsán kerestem fel a végzett vándort, aki az alaprajzon megjelenített felosztás szerint magyarázta azt, de az volt az érzésem, hogy a terv hamarabb meg volt, mint a gondolat, hogy az épület két háromosztatú ház egymásnak hátátfordítása. Ugyan a családi élet többnyire valóban a konyha-étkezőben zajlik és a nappalit (mint a tisztaszobát) szinte csak vendégek fogadásakor használják. Az építész családfő fontosnak tartotta az egy légterűséget, ami főképp az emeleten, a gyerekek szintjén érhető tetten, de a födém átszakításával szinte az egész épületet teszi azzá.
Ami viszont nekem a legjobban tetszet, hogy ebben az épületben tényleg benne van az építész. Nemcsak azért mert Ő saját kezűleg is sok mindent csinált (falazás, burkolás), hanem mert egyrészt tele van a ház apró kis gegekkel (amit csak ők érthetnek), másrészt magához az építőanyagokhoz is saját emlékek kötik. Ez a ház tényleg a Kovács családnak épült, akár háromosztatú, akár nem!

Balassagyarmat, 2004.október 13.

Szubjektív gondolatok a Siklósi borászat tervéhez

Török Ádám

A Villány hegység lábánál járva a déli lankákon egyszerre egy terebélyes kertet pillantunk meg, ahol mintha besűrűsödne a táj. A lombos erdőfoltokat levendulával vegyített szőlő váltogatja, itt-ott karszt-bokorerdő, ritkásan telepített gyümölcsös, sziklakert tarkítja a képet. Lágyan kanyargó utak ölelnek körül lugasokat, cserjéseket, s hömpölyítenek minket, a betérőt, egy érezhetően központi esemény irányába: öt gyepes domb mögül ágaskodó, szőlővel befuttatott favázas toronytest, s két, a dombba süllyedő tornácos épülettömeg hagyományos cserepes tetővel. A kert lényege az a filozófiai program, amit eredetileg a kínai kert valósít meg, mikor a körülvevő táj elemeivel komponál, ami a táj kincseinek mintegy összefoglalás-szerű megidézése a kert-falakon belül. E kert részletei is mind a tájból vétettek.

Jelen esetben a ház kívülről nem más, mint olyan helyszín, ahol e szándék a legintenzívebben, s némileg átértelmezett módon nyer kifejeződést. Összefoglalás, de ugyanakkor már elvonatkoztatás is a környező valóságtól. Ez az épület és a kert között fennálló kapcsolat.
Megközelítjük a bejáratot. A látvány szürrealisztikus világba von minket. A két, tornácos paraszti lakóház tükörszimmetrikus helyzetben, néhány fokos szögelfordulásban "kapuzábét" alkot, amin áthaladva föltárul előttünk egy földbe rejtett centrikus udvar, a szőlő-torony fogadótere. Eredetileg fölénk hajló kupola- formája megtorpan, s nyitva hagyja az egész központi teret. Már gyanítjuk, hogy a mesterséges dombok további földalatti építményeket rejtenek.

Az udvarrá megnyitott kupolás tér külső héja alatti életnek csak egy része szól a vendégfogadásról, másik része egyértelműen üzem működésére vall. A borászat, ahova végül is bejutottunk, azon kevés gazdasági létesítmények egyike, ahol a tevékenység részleteit szívesebben mutatják, minthogy elrejtenék. A működés a reprezentáció része.

A két fogadóépületünk - melyek tornácai a gyalogos megközelítést és közlekedést teszik lehetővé, a közbenső nagykapu ugyanis a teherjárművek számára áll - egyike az üzemhez kapcsolódó adminisztratív helyiségeket veszi föl, míg a másik 20- 30 fős éttermet, s kostoló-termet rejt. Nyilvánvaló a mozgásirány: a recepció épületén keresztül lépünk be, s az étterem előtt elhaladva ki az épületegyüttesből. Az étterem konyhája, s a kapcsolódó szociális blokk a fogadóudvar köré, karéjban szervezett helyiségcsoportban található. A karéj további részei az érlelővel ablak-kontaktot tartó belső kostoló-helyiséget, raktárakat, előtereket, átjárókat tartalmaznak. A fogadótérből, ezen átjárókon keresztül további négy önálló funkcionális egység érhető el.

A Globe színház az európai színházak őstípusa. A nézőtér lazán, s gyűrűben szerveződik az architectonikus keretbe foglalt színpadtér köré, ahol az előadás központi helyzetben látható. Sokáig ez az alaprajzi elrendezés volt követendő példa. Ezt a kis emlékeztetőt mindenképp előre kell bocsátani az érlelő- és erjesztő-terek ismertetése előtt.

Az ígéret beteljesülése - a szőlő borrá - az ige testé válásának misztériuma e négy nagyhelyiségben történik, melyfizikai valójában körbe - körbe, eszmeileg viszont a terek közepén nyer kifejezést; építészeti rámában, lényegében bor-szentéjek formájában. A bor keletkezésének három fő stációja: az erjedés, hordós érlelés, s palackos érlelés, mint fizikai tény, mind, egy-egy kupolás, centrálisan elrendezett színháztérben zajlik. A hombárok, hordók, palack - tárolók, mint komor nézőközönség veszik körül a közepén álló oltár -színpadokat, hol a misztérium játszódik, s az átváltozás drámájának spirituális tartalmaira kupola - baldahinok tövében álló staffázs- őrangyalok teszik föl a hangsúlyt. A kivételes, ünnepélyes hangulatot még a szikár fa-óriásokként meredő, ferde támaszokkal ellátott, vasbeton oszlop - gyűrű is fokozza, mely egyébként a boltozat függőleges terhelését igyekszik kompenzálni. (Ezen oszlop - koszorú megfelelői a külső fogadótér, és a gazdasági udvar belső falrétegébe ékelve szintén megtalálhatók). A vasbeton kupolák laternáin beáramló fény az oltárra borul, beragyogván a bor eme kegyhelyeit. (Fontos megjegyezni, hogy az építészeti utalásokban egyértelműen a keresztény ikonográfia érvényesül, tehát semmiképp sem valamiféle düonűzoszi természetkultusz.)

A negyedik dombház belseje - akárcsak a fogadótér - nyitott, ez, a gazdasági udvar. Oldalában, mintegy a kráter falába süllyesztve a fennmaradó zárt tér terménytárolónak, jármű-tárolóknak, s az egész borászathoz tartozó szociális helyiségcsoportnak ad otthont. Ezek tehát a fő helyiségcsoportok.

Az épületcsoport karakterisztikájáról tehát a következőket lehet mondani. A megnyitásokra jellemző - makoveczi- erőteljes tengelyes szimmetria mellett az érintkező kupolás tér-sejtek visszatérő motívumai is fölfedezhetők azzal a különbséggel, hogy az áthatások következményeként megjelenő boltíves átjárók alkotta összetett terek ötlete helyett itt, egy - egy felvonás önállóságát nem sérti a másik jelenet. A földtakaróval óvott (tehát javarészt egyenletes hő - és páratartalmat biztosító) kupolás univerzumok függetlenek (átjárás is csupán az erjesztő és a hordós érlelő közt van), s mind a fogadóudvarra nyílnak, hol a főoltár található, a lépcsőn, liften egyaránt bejárható kilátótorony. A toronyból kémlelhetjük a villányi tájat, vizsgálhatjuk a természetes és mesterséges domborzat összeolvadásának morfológiáját.

A siklósi borgazdálkodáshoz megválasztott építészeti keret racionális, körültekintő, mindazonáltal bombasztikus, és színpadias hatású. Véleményem szerint a borászathoz tartozó reprezentáció alapvetően hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy az üzem épülete szakrális szkénévé, az érlelés aktusa drámai színjátékká váljon az építész keze alatt. Ez, egyfelől a terek nagyvonalú megfogalmazása által, másfelől az architektúra néhány kiegészítő keléke segítségével valósul meg. Olybá tűnik, az építészeti arculat barokkos díszletként vonul végig a bor érése, mint nagyelőadás mögött.
Az üzem bejárása végeztével, az étterembe betoppanván e díszletszerű hatás úgyszólván farsangi hangulatba csap át. A belső falak plasztikai megformálása falusi utcát varázsol elénk, belső tetőkkel, oromfalas homlokzatokkal. A látszótető elé magasodó oromzatok humorosan elgörbülnek, s mind az éttermi részből, mind a kostoló-szobából nyílnak a konyháéval megegyező formájú, de csupán a falba vezető csali-ajtók -a gyakorló pincérek legnagyobb örömére.

Ezekkel a vidám képekkel távozunk a borászatból a tornác végében lévő gyalogos kijáraton át, visszatekintve az összeboruló szárnyakat formáló nagykapu, mint legördülő függöny takarja el a gazdaságot, a bor és borászat e különös templomát. Most újra szemügyre véve a külső látványt, arra jutunk, hogy az épülettömeget takaró földtömeg szerepe esetünkben kettős. Racionális és szimbolikus. Védi az érlelést, s utal a földel való szoros, és szünet nélküli kapcsolatra. A pincés borérlelés hagyományát továbbélteti, ugyanakkor újszerű táji elemet formál. A kompozíció jelszerű hatása, gondolatébresztő ereje megkérdőjelezhetetlen.
Megkerülvén még egyszer az előtér közepén álló szőlővel beültetett kör alakú kertet (mely igazodik a kapuzat szigorú tengelyéhez), visszacsorgunk az út mellé gondosan kitelepített parkolóba, hol a busz már nyilván vár...

A leírás megtévesztő. A borászat nem létezik. A nagyszabású elképzelés váratlan - a tervezési folyamatot nem érintő- események következtében sajnos, csak terv maradt s ez az állapot belátható időn belül nem fog változni.

Egy utolsó gondolatot szeretnék hozzáfűzni ahhoz a terminushoz, melyet az értekezésen végigvonultattam s mely véleményem szerint az épületen kifejeződik. Mielőtt a kedves olvasó elmarasztalna az itt-ott kicsendülő, ironikusnak tetsző hangnem miatt, előre vetném, ez a színpadi effektus megítélésem szerint nem hiba. Az építészet -mint minden tárgyformálás folyamatosan kezében tartja a lehetőséget -hogy, ha a feladat megkívánja- illusztratívvá, esetenként figuratívvá váljon, narratív kompozíciós elemek, esetenként konkrét formai áthallások segítségével. Az ideiglenesen felállított, provizorium-szerű építészeti munkáktól egyenesen elvárjuk ezt a tulajdonságot. Ugyanakkor figyeljük meg, ezen alkotások (kiállítási, színházi díszletek, pavilonok) ugyanúgy rendelkeznek általános, és alapvető építészeti minőségekkel is mint a nehéz építészet. Miért tiltanánk el -hát- a tégla- és kő építészetét a másik oldalt fémjelző formai jegyektől, ha ellenkező esetben megengedjük a kettősséget? Attól, mert egy díszletet néhány hét után lebontanak, építészeti hatását tekintve ugyanolyan fajsúlyos eleme a térnek, mint a téglaház. Amíg egzisztál, ha tetszik, egyenértékűek. Ennek a formálhatóságban is ki kell fejeződnie. A hangsúlyra, az arányokra, s asszociációs irányokra -igaz- fokozottan oda kell ügyelnünk, de a felcsendülő utalás, akár humor nem tiltott, adott esetben még üdvözítő is lehet.

A díszlet tehát dolgozatomban nem lefokozó képző. A színház, mint műfaj, az emberi önkifejezés alapminősége, a színpad, a megélt, és megértett emberi élet tanúságtétele Isten és ember előtt.

Köszöntsük ezt a gazdag és érdekes tervet, mint a színház műfajának építészeti kiterjesztését, mint a borrá érő szőlő, a táj, az ember évezredes kapcsolatának romantikus elbeszélését!

Minden jog fenntartva © Kós Károly Egyesülés, 2007-2022 | Az oldalt karbantartja: webtervezes.com