Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

2013 - Szerencs és Tokaj

Jelenlegi hely

Szerencs

Czimbalmos-Kozma Réka az első napról

Tokaj hegyaljára tervezett vándorkirándulásunkhoz jó bevezető volt a néhány héttel korábbi főépítész-konferencia. Akkor rövid előadások segítségével átfogó képet kaptunk mestereink különböző településeken folyó tevékenységéről. Ugyanakkor szembetűnőek voltak az eltérések - de legfőképp a hasonlóságok az ország több pontja között.

Az előadássorozatot követő tanulmányutak más szemszögből világítanak rá a korábban hallottakra. Szerencsre és környékére tett utunk nagyító alá helyezte Salamin Ferenc mesterünk helyben kifejtett (a jelenlegi vándorokkal egyidős) munkásságát. Itt a főépítész lehetséges feladatai közül mindenre találtunk már megvalósult példát - apró részletektől egész belvárost érintő (város)építészeti folyamatokig.

Sétánk a Rákóczi úton kezdődött, ott ahol '87-ben mesterünk is nekilátott a munkának. Tulajdonképpen az volt az elképzelés akkor, hogy a városi tanács felújítja, helyreállítja a fő utcán található ingatlanjainak homlokzatát, ezzel mutatva pozitív példát a többi tulajdonosnak. Salamin Ferenc ennek az első mozzanatnak volt résztvevője, melynek során homlokzatfelújítási tanulmány készült az egész utcáról. Elmondása szerint ez az egy akkor született A3-as füzet a következő tizenöt évben óriási szolgálatot tett, jó alapnak bizonyult a hosszú távú munkához. Az eredeti elképzelés be is vált, szinte minden házat sikerült jól felújítani az évek alatt: a homlokzatok változatosak, az utca hangulata közelebb került hőskorának arculatához.

A város fő utcája a volt cukorgyár felé fut ki. Ez a körforgalom a legforgalmasabb csomópont, ahol különböző korok lenyomatai találkoznak. A cukorgyár kapuja, íves kőkerítése a mai kor áruházának is diktálja a mércét, ami így szintén íves oszlopsorral zárja a teret és rejti el a mögötte rejtőző parkolót. A másik itt található áruház annak példája, hogy a főépítész és az építész meg tud győzni egy eltökélt megbízót is annak érdekében, hogy a településen jó irányba mutató épített környezetre mindenképp figyelemmel kell lenni (az eredmény egy magastetős, tégla és vakolat textúrájú ízléses mai ház).

A cukorgyárról sajnos szomorú történetet tudtunk meg. Bizonyos helyi erők az úniós támogatáson felbuzdulva sürgős teendőként kezelték az ipari műemléki védettséget érdemlő gyárépületek elbontását. A főépítésznek és társainak alig egypár épületet sikerült védettség alá helyezniük, minden mást rövid idő alatt letaroltak. A gépek és épületek nagy része megsemmisült. Helyükön most emlékparknak nevezett kert áll a megmaradt épületeknek állítva furcsa emléket. Kisebb léptékben működik csokoládégyártás, de ez már csak névlegesen utóda az egykori gyárnak. Amint azt később a városfejlesztési osztály vezetője kifejtette, a városnak az igazi érvágást a régi gyárakhoz beszállító termelők szenvedték el. Ha - amint szeretnék is ezt a jövőben - egy hasonló élelmiszeripari vállalkozás megvetné itt a lábát, a pár száz új munkahelyen kívül a széles beszállítói kör kialakulása hozhatna a településnek és környékének reményt a folytatáshoz.

Sajnos ma olyan napi szintű problémák merülnek fel, amik mellett az építészeti értékek megóvása, a rendezett környezetre való igény általában háttérbe szorul. Az egykor a cukorgyár szolgálati lakásaiként épült, mára egyenként magántulajdonban levő lakrészek esete is ezt példázza. Salamin mester úgy fogalmazta meg a problémát: "hogyan lehetne megőrizni ezeket az épületeket eredeti formájukban, ha mindeniknek új, külön tulajdonosa van? Túl sok igény jelentkezik és kultúrális szinten a magyar társadalom sajnos nagyon alacsonyan van". Mint mondja, ma már nem is nagyon fordulnak hozzá, mint a közösséget szolgáló szervhez ha csak kisebb változtatásokat hajtanak végre egy-egy ablakon, rácson.

Utunk folytatásaként visszatértünk Szerencs központi területére, a Rákóczi út mentén haladtunk befelé. A polgármesteri hivatalnál megtudtuk, hogy eredetileg  pártszékház volt és jó beosztása alkalmassá tette a mai igények szerint kialakított polgármesteri hivatallá bővítést. A településen vita tárgyává vált annak idején, hogy az önkormányzat megköveteli és számonkéri minden építkezésnél a magastetős, cserépfedéses megoldást, saját székhelyét viszont íves tartós és fémborításos ráépítéssel bővíti (Az épület eredeti formája és a funkció reprezentatív jellege álltak a döntés hátterében).

Benéztünk a szemben található iskolába is. A Salamin mesterék tervei alapján épült komplexum egy régi, de szinte teljsen lecsupaszított szárnyból állt eredetileg. Ezt bővítette ki a település tornateremmel (ami külön is használható, egyéb eseményekre) és összekötő szárnyakkal amikben a gyerekeknek elegendő közösségi tér áll rendelkezésükre. Különleges az iskola belső udvara ami egyrészt a régi kolostorok, kollégiumok kerengőit, zegzugos udvarait idézi, másrészt visszaadja a régi szárny eredeti gazdagságát és behoz a gyerekek tudatába valamit abból, amit környékbeli, hegyaljai építészeti nyelvezetnek nevezhetünk.

A település központjában található épületek pavilonszerűen egy ligetes park területén szóródnak szét. Továbbhaladva a Huszárvárat és a Rákóczi-várat néztük meg. A Rákóczi vár felújításánál nem sok beavatkozás történt, a Huszárvárból viszont hotel lett/lesz és ottartózkodásunk alatt többen is említették jó kihasználtságát.  Innen továbbhaladva található a Községi fürdő, aminek korábban nem lévén úszómedencéje, a mai igényeket kielégítendő az U alakú épület szárnyai közt egy nagyon kellemes térrel bővült az intézmény. A régi épület párkányzatát megőrizve támaszkodik a tető, a felülvilágító, alatta a rejtett levegő elszívás  mind belesimulnak a térbe. Ugyanez az odafigyelés érezhető a bejárati csarnok egymással függőlegesen átfedő tereiben. A fürdővel szemben található a szintén nemrég felújított római katolikus templom. Ennek tornyából jól látszott ahogy a különböző korok tetői, tornyai egymásba szövődnek.

Mesterünk arról is nyíltan vallott, hogy bizony vannak problémás helyek is a városban, ahol a mai napig nem sikerült érdemi változást elérni, mint például a fő utca főút felőli bejáratánál éktelenkedő tömbházlakások reprezentatívabbá és hasznosabbá tétele. Ennek fő oka sajnos ugyanaz az elnéptelenedés, ellehetetlenülés miatti közömbösség, ami egész Közép-Kelet Európa vidéki közösségeire jellemző. De a rengeteg, itt fellelhető pozitív példa a városfejlesztési osztály vezetője szerint is reményt ad nekik a folytatásra - még azután is, hogy betekintést engedett a különböző forrásokra való pályázatok világának nehézségeibe. Amikor felsorolta mi mindent vittek sikeresen végig tervezéstől kezdve pályázatokon át építkezésekig, érződott, hogy ez az egész közösség büszkesége. Salamin mester ki is hangsúlyozta a Városházán tiszteletünkre rögtönzött megbeszélésen, hogy Szerencs esetében nem a főépítész jó munkavégézése volt elsősorban a siker kulcsa, hanem a jó városvezetés indított el olyan folyamatot ami azóta is gyümölcsözik és van egy olyan csapat, akik tudják, merre akarnak haladni.

A település központját elhagyva kisétáltunk a pincesorra. Amint már a főépítész konferencián jelezte a mester, a pincék nagy része már nem eredeti formájában látható. Kényszerlakásokká vált sok pince, ma meg már nyaralószerű házakként szeretnék használni. Megnéztük a mester egy javaslatát is a pincék függőleges irányú bővítésére: az ráépítés a főhomlokzattól hátrahúzódik, így vizuálisan mintha egy fennebb fekvő pincesor bejárata lenne. A szomszédos temetőben is sétáltunk egyet, megtudtuk, hogy ökumenikus urnafalra van szükség, amit egy vándortársunk tervezhet meg. A völgybe visszaereszkedve fentről is vetettünk egy pillantást erre a hegyaljai, de jellegében a környék településeitől mégis különböző városra.

Késő délután kiautóztunk az ondi ravatalozóhoz, ami a temető dülöngélő sírköveire hajaz. Érdekes volt látni, hogy az alkotói szándék ellenére (a kősorok is ferdén futnak) a helybeli kőfaragó nem ment bele a vízszintessel való játékba és a hősi halottak márvány emléktábláját magabiztosan függőlegesen helyezte fel a rusztikus kőfalra. A nap utolsó állomása a mádi Rákóczi-Aspremont kastély volt, aminek felújítása az előbbi ravatalozóval együtt Erhardt Gábor munkája. A házigazdát is otthon találtuk, így ő vezetett körbe az épületen. Az előző tulajdonosnak "köszönhetően" az épület egy része elbontásra került, de a felújítás ezt legalább formailag pótolta. Az emeleti helyiségek még nincsenek teljesen felújítva, de amit az alsó szinten láttunk, az mindenkit megfogott. Mindenhonnan megszólal a ház - egy megmaradt ablakkerettel, egy régi tűzhellyel, az eredeti deszkapadlóval.

A nap folyamán rengeteg féle munkát láttunk - különböző léptékűeket, kisebb-nagyobb településnek más-más részén. Mégis, egész nap körülöttünk volt a sok éves odafigyelés a főépítész és az egész közösség folyamatos aktív jelenléte a település életében.

Tokaj

Nemes Dávid a második napról

A vándoriskola a 2013-as év programjához kapcsolódóan Bodonyi Csaba mester irányítása alatt a vándorok Tokaj városának több mint 20 éves főépítészi tevékenység eredményeképpen létrejött mai állapotába kaptak betekintést.

            Utunkat Tokaj felé megszakítottuk egy kis megállóval némi kávé reményében a Lebuj csárdánál, ahol megnézhettük Ferencz Marcell hun fürdőjét, valamint a megújult csárdát, de nyitva sajnos még nem találtuk.

            Bodonyi Csabával a Dombi Sámuel kistérségi egészségközpontnál találkoztunk, ami Csaba azon törekvésének egyik eleme ami a várostól leszakadó lakó-, és üdülő együttest kívánja bekapcsolni a városi szövetbe. A központ közvetlenül a 150 fős nyugdíjas otthon szomszédságában valósult meg, kapcsolatban azzal és a város kistérségi központi szerepét növeli azáltal, hogy komplex ambuláns és szakrenelési funkciókat képes ellátni. 2 szintes belső átriumokkal tagolt tömege az út felé több oromzatos arcát mutatja. Komplex árnyolási, passzív energiahatékonyságot segítő és szürkevizes technológiákat is alkalmaztak, egyedül a lábazatnál alkalmazott helyi kőburkolat maradt le végül a teljes homlokzatról, helyette a fehér vakolt felület és a karakteres fémlemez fedés dominál.

            Bodonyi mesterrel továb folytatva utunkat a nemrég átadott tanszálló épülete felé vettük utunk, ami egy romos épületegyüttes átalakításaként jöhetett létre pályázat útján, a meglévő épületek szerkezetei alkotják a szálló földszinti tömegét amire ráépítéssel jött létre konzolosan teraszokkal túlnyújtva a végső 3 főtömeg, amiket könnyed acél üveg hidak kapcsolnak össze egy együttessé. A komplexum területén volt egy ipari méretű téglakémény, amin korábban is gólyák fészkeltek, ezt a fészket az építkezés alatt daruval vették le, majd helyezték azt vissza a rekonstrukció befelyeztével, ahova a gólyák is hamar visszatértek, innen a szálló neve, melyet volt szerencsénk az épület árnyékában eltöltött kávé alatt hallani, a Kelep szálló belső udvara igazán hangulatos hely lett. Kedves Csaba igazgató szívélyesen vezet körbe minket a szemközti iskolában is.

            A város előtt még egy nagy volumenű építkezésnél állunk meg. A fesztiválkatlan vasbeton szerkezete, mintha a bányából nőne ki rendkívüli látványt nyújt hátterében a kőzuhataggal. Az ezer négyzetméteres színpad óriási, a nézőtér több mint 2000 néző befogadására képes. A kiszolgáló létesítmények körben a fal mellett az omlástól védik a látogatót.

            Következő állomásunk a kiállító és rendezvényközpontként használt zsinagóga és Paulay Ede színház együttese. A zsinagógáról megtudtuk, hogy a rendszerváltás előtti időkben majdnem rossz véget ért, mivel a tetőszerkezete eltűnt, amit firtatni a helyrehozásakor nem volt ?konstruktív?, így kapott új acélszerkezetű fedélszerkezetet és jött létre egy terem a tető alatt, amit belülről az ember nem is érzékel. Szomszédságában van még egy eddig kevésbé szerencsés sorsú épület, ami még felújításra vár és a tervek szerint a Tokaj borok központjaként éled újra. A színházban benézhettünk a kulisszák mögé, ami legalább akkora világ mint a nézőközönség terei. Felsétálva a templomtérre, majd a borászatokkal szegélyezett hangulatos kis utcákon bolyongva gyorsan telik a nap. Lenéztünk a Martinovics-féle felkelés helyszíneként szolgáló lovagterem pincébe, megpihenünk a teraszon, megkóstoljuk mit is rejtenek a pincék.

            A történeti belváros után az élőbb Tokaj felé vesszük az irányt, a közintézményekkel szegélyezett Bajcsy-Zsilinszky út mellett Csabának több iskolája található, az általános iskolába épp hogy betekintünk, majd a gimnázium termeit járjuk végig. A különbözőelőadók mind egy-egy külön világ. A iskola az ökológia területére koncentrálva rendkívül jól fel van szerelve, és tornatermének méretei és szerkezetei is lenyűgözőek.

            Csakúgy a finom halak amit a hídfőnél fogyaszthattunk el, Csaba mesélte korábban, hogy a tulajdonos palacsintázót, hamburgerest akart korábban nyitni és azóta is örül hogy megfogadta a tanácsot és inkább halast nyitott a híd emlletti kis épületben, rálátással a Bodrogra ? ennek a döntésnek mi is örülünk.

            A délután már javában tartott mire kiértünk a Nyíregyháza melletti bokortanyákra, jellegzetes szerkezetükre választ nem találtunk, mi lehet az oka hogy a közepükön található üres, mélyebben fekvő terület vajon eredetileg is alacsonyabban feküdt? Nyugalmas világ, barátságos környezet, bár a bentlakók már nem azok az emberek, nem azok a karakteres arcok ? emlékezett vissza Csaba. Ő ilyen helyen nőtt fel egy tanyasi iskola tanárának gyermekeként, de az iskolából és a közösségekből már nem sok maradt, néhány emlék, tégla és cserép.

            Tokajra visszaérve felkeressük a Makovecz Imre és a kézműves alkotótábor által létrehozott pavilont, amit Bodonyi mester kérésére felmérünk, hogy egy pályázat keretében újjászülethessen majd.

            Az este közeledtével elfoglaljuk szálláshelyeinket, majd egy remek házias pince boltjai alatt remek hangulatban kóstoljuk végig a dűlők borait, beszéljük végig a nap történéseit, és búcsúzunk a pincéktől, de a város még este is sétára csábít, fáradásig járjuk utcáit..

 

A kirándulásért köszönetet mondok a Vándoriskolának és mestereinek, ezért a napért különösen Bodonyi Csabának, Tokaj városának.

 

Köszönettel,

Nemes Dávid

2013. május. 14 Keszthely

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA