Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

2001 - Tokaj

Jelenlegi hely

Árvízi házak és Tokaj városa - 2001 november 24.-25.

Résztvevők

Bán Zoltán, Berta Attila, Dobrosi Tamás, Erhardt Gábor, Horváth Balázs, Hugn Conway Morris, Kovács Ágnes, Salamin Ferenc, Salamin Pál, Tóth Bernadett, Török Ádám

Program

november 24.
- 7h - indulás a Nyugati Pályaudvarról Nyíregyházára
- Látogatás Tákoson Bán Zoltán végzett vándor vezetésével
- Tarpa - szárazmalom, szilvalekvár és szilvapálinka
- Gulács - Az elkészült házak megtekintése belülről is
- Vacsora a "Lebuj"-ban mádi borokkal
- Szállás elfoglalása Tokajban
- Hóesésbe torkolló esti városnézés
- Hímesudvar - borkóstoló /Furmint, Hárslevelű, Fordítás/
- Estébe nyúló beszélgetés

november 25.
- Nagyon korán reggel-találkozás Bodonyi Csabával, bevezető meghallgatása a városról
- Hétszőlő pincészet - B.Cs. munkája - ismerkedés a borászati alapfogalmakkal
- Rákóczi pince - hatputtonyos aszú kóstolása
- Dobogó pincészet - épületfelújítás és bővítés megtekintése
- A gimnázium bejárása majd városnézés
- Borkostoló egy helyi vendéglátóipari egységben
- Tarcal - Salamin Ferenc által tervezett épületfelújítás megtekintése
- Szüret a hegyen - a borászat magasságai és mélységei Demeter Zoltán előadásában
- Bekecs - Salamin Pál vándor által tervezett ravatalozó-átalakítás megtekintése
- Bekecs - A soronkövetkező vándorpályázat helyszínének szemléje
- Miskolc, Tiszai Pályaudvar...

Erhardt Gábor, vándor (szervező):

Kirándulásunknak két fő célpontja volt: a Felső-Tisza vidék, az árvízi újjáépítés megtekintése, illetve Tokaj, bepillantás egy nagymúltú kisváros életébe, a főépítész Bodonyi Csaba segítségével.
A Felső-Tisza vidék a vándorok többségének életében meghatározó pont lehet, vagy lett. A tavaszi árvíz után a Kós Károly Egyesülés fontos szerepet vállalt, a két legnagyobb mértékben sérült település Tákos és Gulács újjáépítésében. E feladatban teljesítésében a vándoroknak döntő rész jutott. A munka végig két helyszínen folyt, egyrészt Budapesten (illetve Miskolcon), ahol az engedélyezési tervek készültek és itt Tákoson és Gulácson, ahol a vándorok az építési munkák megkezdésétől folyamatosan jelen voltak. Nyílván az élmények többsége az utóbbi helyszínhez kapcsolódott, ezért volt érdekes most, az építkezés vége felé megnézni, hogy mi lett a helyenként már-már reménytelennek látszó épületek sorsa. Többen közülünk saját épülettel is büszkélkedhetnek itt, hiszen négy típusterv készítője vándor volt, illetve a művezetésekkor is alakult úgy, hogy az adottságok új épület tervezését tették szükségessé.
Érdekes volt megtapasztalni az embereken látható változásokat, a tavaszi-nyári élet-helyzetekhez képest, most a beköltözés után. Ismét érezhettük, hogy nagyszívű, jókedélyű emberek lakják e vidéket.
Tokaj. Sokunknak szíve csücske (így nekem is). A fekvés, a történelmi múlt, a szervesen kialakult városszövet, a minden sarkon meglepetéseket rejtegető építészeti gazdagság, no és persze a remek bor jelenti a várost, ahonnét többen is indultunk Hegyalja felfedezésére. Mindenképpen emblematikus a hely, és emblematikus személy Bodonyi Csaba, a város főépítésze, akitől klasszikus értékeket leshettünk, tanulhattunk el városról, terekről építészetről, emberségről, mester-inas kapcsolatról, az életről...

Tokaj 2001

Dobrosi Tamás

Szombat hajnal, Nyugati pályaudvar - rohanás, izgalom, elkésés (jómagam is). Hosszú utazás az alvó, kies nagyvárosból az ébredező árvízi falvak felé.

Tákos, Tarpa, Gulács: megannyi kétségbeesett, szomorú és szenzációhajhász hír szólt róluk a tavaszi árvíz idején. Most, hogy jobbára szépülő házak, a kertekben pedig reménykedő emberek láthatók, hajlamos vagyok azt hinni, a hírek túloztak kissé. Igaz, ha az ember csak az épülésnek szemtanúja, néha nehéz maga elé képzelnie a pusztulást.
Rengeteg új ház, rengeteg új kihívás. Az idősebb vándorok bemutatják a típusterveket: 122-es, 6-os, 7-es típus, és így tovább. Nagy tételben számokra egyszerűsödik a gondolkodás. Van itt ház ezerféle: "eredeti", és az alaptervekből származó sok-sok mutáció; a legtöbb jó arányú, "modern parasztház", de vannak - politikailag korrekten fogalmazva - esztétikailag komoly kihívásokkal küszködők. A falukép mégis rendezett, bár észrevesszük, ez nagymértékben a kifinomult esztétikai és szociális érzékenységű gázszerelők szorgos munkájának is köszönhető.
A nagy hideg ellenére mindenütt szívélyes a fogadtatás: az "új" lakók a tornácról, mint valami szószékről mesélik hányattatásuk történetét. A nyitott ajtókon közben ömlik ki a meleg - bizonyosan nem kapták még kézhez az legelső havi gázszámlát...
Az első beinvitálást még nem fogadjuk el - a sáros utcákon átgázolva berobogni egy tisztaszobába egyenesen bűncselekmény -, aztán a hideg miatt lassan mégis beljebb merészkedünk.
"Az ajtó befelé nyílik..." - invitál beljebb egy idős bácsi, miközben szorgalmasan kínálgat egy stampedli pálinkával, majd az utántöltésről is tüstént gondoskodik. Nem tiltakozunk; ilyen időben jólesik egy kis "lélekemelés".
Bár a házak többsége már kész, belül még tapintható a tanácstalanság: a szobák szinte kitaszítják magukból a százéves, "családi hagyaték"-bútorokat ugyanúgy, mint az elmúlt évtizedek műanyagból fröccsöntött-préselt-bevont minimálberendezését. Azok után, hogy itt legtöbben a családi emlékeiket, gyökerüket veszítették el, az új otthonokat nemcsak felépíteni volt nehéz - megszokni, belakni, élettel újra megtölteni is az lesz.
Sötétedéskor búcsút vesszük párperces vendéglátóinktól, irány Tokaj. Útközben egy rövid pillantás Bán Ferenc gubacsházára...; vajon jó-e az, ha a kontraszt túllép "építészeti kifejezőeszköz"-mivoltán, és egymaga akar értelmet adni az építészetnek? Helyi hasonlattal élve: lassan a tarpai szilvalekvár fogja befűzni a nagymamát...
A kellemes vacsora után rövid séta a városban - aztán az eleredő hóesés elől bemenekülünk a Hímesudvarba, és ott is ragadunk egy kis borkóstolóra. Új fogalmakat tanulok: fordítás, máslás... íme, az aszúkészítés maradékának újrafelhasználása még a csomagolóipart is megszégyenítené.

Másnap reggel Bodonyi Csaba, Tokaj főépítésze elmeséli a város történetét. Tokaj él(degél)t, Tokaj él(edezik), Tokaj élni fog. A öntudat, az önbecsülés, és a büszkeség csodákra képes, és a helyieknek van mire büszkének lenniük.
Kívül-belül végigjárjuk a gimnáziumot, némi segítséggel megoldjuk a nagyfelületű, cserépfedésű tetők hullámosodásának problematikáját, majd meglátogatjuk a Hétszőlő borászati üzemét, amit szintén Bodonyi Csaba tervezett. Itt már nem egyértelmű, hogy a társaság az épületlátogatás, vagy egy újabb borkóstolás iránt elkötelezett jobban. Mindenesetre még az igazgatónak sincs kulcsa a palackozott borok raktárhelyiségéhez - lám, a fizikai kirekesztés kétségbeejtő, de igen bölcs példája a XXI. század kezdetén...
Délben egy utolsó séta a város főutcáján. Nálamnál műveltebb emberek felhívják a figyelmemet Sáros László - mostani mesterem - áruház- és szállodaépületére. Ismét rádöbbenek, milyen furcsa dolog az építészet: vajon harminc év múlva a mostani "sztárépületeket" is ugyanilyen elnéző mosollyal fogjuk szemlélni?
Délután átautózunk Szerencsen, meglátogatjuk az új vándorpályázat helyszínét. Egy kis református kápolna bővítése a feladat. Elgondolkodunk: végtelenül zárt tömeg, félköríves apszis, egyhajós hosszház, erdélyi ízű, magas hajlású tető. Ember legyen a talpán, aki ezt több mint kétszeres méretűre átfogalmazza... - de lehet, éppen ez a lényeg: a lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodához egy kicsit skiccelni kell...
A hosszú nap után az Intercity meleg vagonjai hoznak vissza az életbe: házhozszállítással érkezünk vissza a civilizációba, vagy - ki tudja - talán éppen most hagyjuk magunk mögött?
Összességében nagy élmény volt a hétvége, kicsi, de elviselhető Celsiusokkal. És a tanulság:
1. Sokat kell még a Vándornak tanulnia, hogy ne csak másolja, de értse is Mesterét.
2. A helyi borok tényleg nagyon finomak. Akár úgy is mondhatjuk: a kirándulás fő támogatója az etil-alkohol...

Utibeszámoló

Horváth Balázs

Iszonyat nehezen kelek fel mostanság, ez 2000 közepe óta van így, amikor nap mint nap arra kellett kelnem, hogy még mindig nem jutottam előbbre a diplomámmal. A szorongás elmúlt, azóta az egész világgal szemben érzett mélységes undor marasztal reggelente az ágyban. Hogy miért említem meg ezt? Mert kivételek azért vannak. Ha valami érdekes, ismeretlen dolog fog történni velem aznap, akkor képes vagyok a legextrémebb időpontban is felkelni, ébresztőóra és egyéb segédeszközök nélkül. A falmászótúrák és kerékpárversenyek mellé mostanság egy új ébredésre serkentő tényező zárkózott fel; a vándorkirándulások...
A kávé után jól esik a sör, ezzel Ádám is egyetért, úgyhogy növelve a büfékocsi forgalmát rendelünk ismét. A vonatút gyorsan telik, idővel a társaság többi része is igénybe veszi a mobil vendéglátóipari egység szolgáltatásait. A Nyíregyházi állomáson az utazóközönség ismét megcsodálhatja Pali remekbeszabott kartonpapír lépcsőfoksablonjait, amelyek kisvártatva egy kisbusz csomagterébe huppanva robognak velünk együtt tova Tákos irányába. A falu főutcája valóságos skanzenje a helyreállításra készült típusterveknek, minta-szerű falukép az ezredvégről. Én kezdetben kicsit kukacoskodva állok a dologhoz, nem szeretem az "Osztott, de minek és ha mégis, akkor miért pont így?" - jellegű ablakokat, idegenkedek az arányaikból kiforgatott méteres szürke talapzatra állított neo-parasztházaktól. Teszem ezt annak ellenére, hogy volt szerencsém többször, több oldalról megismerni az újjáépítés hátterét, de nem szégyellem, ez volt az első benyomásom. Aztán bementünk a portákra, beszélgettünk az emberekkel, megnéztük a lakásbelsőket, és a kezdeti idegenkedés megszelídült. A hatvanas-hetvenes évek kreatív elméinek volt idejük gondolkozni, mégsem futotta többre nekik a kor - a kockát a sátorral elmés módon összeházasított - egyen típus házainál, amelyek módszeresen tönkretették a hagyományos Magyar faluképet. Ezzel szemben itt minimális idő alatt annál nagyobb munkával az előbbiekben említetteknél fényévekkel jobb házakat sikerült összehozni, amivel ráadásul még a benne lakók is elégedettek. És ezzel a kérdést le is lehet zárni, mert az előbbinél nincs fontosabb. Gulács csak elmélyíti ezt az igazságot, Tarpa meg egy kis felüdülés azoknak, akik a hagyományos népi építészetet is szeretik.
Bárány Imre valószínű csak második vonalas gazember volt, mert eddig még nem ismertem, mellette azonban valódi sztárok: Savanyú Jóska, Sobri Jóska, Angyal Bandi és Rózsa Sándor, aki már annyira profi, hogy fegyvere sincsen... legalábbis a festmény tanúsága szerint, ami az orrom előtt fityeg a Lebuj nevezetű útszéli fogadóban. Ritka egy hely ez. Katonadalok szólnak, normálméretű Magyarország térképe a falon, egyszerűségében szép be-rendezés, olyan ez az egész, amilyennek minden étteremnek lennie kéne nyelvterületünkön.
Ferencz István és Marcell munkája a komplexum, melyhez borozó és termálmedence - vagy valami hasonló - kapcsolódik. Biztos jól néz ki nappal is, de mi a jó estebéd után továbbállunk.
Ó a tokaji éjszaka!..hóesés, borkóstoló, hidegzuhany majd alvás.
Bodonyi Csaba bevezetőjével valamint kávéval illetve teával indul a második nap, ami sűrű programot ígér. Megismerhetjük a városrevitalizáció alapfilozófiáját, miszerint a Tokaji Aszú egy világmárka, és a várost olyanná kell tenni, hogy ne rontsa ennek a nagyszerű bornak a hírnevét. Még egy érdekes gondolat a főépítésztől, amit azonban sajnos nem tudok szó szerint idézni. Ha a bor minőségi fokmérője a puttonyszám, amiben a hatputtonyos a legmagasabb, akkor a város most tart az első puttonyánál...
Hétszőlő Borászat, Rákóczi pince, Gimnázium és a sétálóutca. Közel minden állomásunk közvetlenül vagy közvetve a borról szól, egyre többet tudunk róla, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet. A csapat átlagmagassága a hideg miatt egyre csak csökken, majd ez egészen odáig fajul, hogy Bodonyi Csabát egyik volt megrendelője első látásra nem is ismeri fel. A gimnázium hordoz néhány egyedülálló megoldást, zöldtetői még ma is kuriózumszámba mennek, hát még épülésük idején. A sétálóutca szép, bár csak hallomásból ismerem, milyen volt előtte, a viacolort azonban ideje lenne a tiltott szerek listájára tenni. Egy kis fehérbor és már Tarcalon is vagyunk ahol jóízűen csemegézünk Királyudvarék póriasan csak penészesnek mondható szőlőjéből, majd megtekintjük a szüret végét. Ha nem ismertem volna meg napközben az aszúkészítés technológiáját, most gyanakvás fogna el.
A kávé után megint jólesik a sör. Az út még gyorsabban telik. Holnap meg megint nem tudok majd felkelni...

Végezetül a kirándulás számomra legkedvesebb párbeszéde:

A tornácmellvédet támasztó házigazda Kovács Áginak:
- Had kérdezzem meg, melyik a magácska vőlegénye itten a sok legíny közül?
Ági: - Ő most sajnos nincs itt...
Gazda: - De valaki nagyon közel áll közűlük mágához... azt is megmondom, hogy ki! (Erhardt Gáborra mutat, aki fizikai értelemben valóban közel áll)
E.G.: - Á, én nős ember vagyok, már gyerekem is van.
Gazda: - Azt fiúgyermek, vagy leány?
E.G: - Lány...
Gazda: - NEM BAJ AZ!!! 

Gondolatok

Tóth Bernadett

A dombok felé haladva
a nádon dér pihent
s rajta táncolt a napfény szikragömbjeit görgetve
ködszűrőn át homályosan, élektől mentes szürreális kép
a téli táj , Gulácsy képei
a festék egymásba kúszik, elvegyül, határokat, kontúrokat mosva el
álomvilágot idéz, elfeledtet, elsimít, átlényegít...

Fiatal szőlőtőkék magukba fordulva; nyugodni s majd erősödni kell...
minden sor előtt rózsabokor köszöntött
s az édes nedű, a gazda szeme fénye, egybeforrott élete...
kimustrálta,
csak a jókat válogatta
őrzi a nevet, a kincset, melyben kultúra lakozik
családok, nevek, sorsok
dombokra fűzött megtartó közösség...maradványok?

Megépült gondolatok, hangulatok, dallamok
Közvetítenek, szolgálnak alázattal épületek
Polgári otthonok, kereskedések, borpincék, iskolák, templomok
Tájhoz kötődő régmúlt s kötődő, újat alkotó, alakuló jövő.

Tokaj, és ismerkedés a tokaji borászattal

Török Ádám

A Kós Károly egyesülés által a vándoriskolások számára szervezett túráink egyik al-kalmával a tiszai árvíz-sújtotta falvak újjáépítésének megtekintése után Tokajba látogattunk.
Tokaj, Magyarország északi részén, a Zempléni hegység lábánál, a Bodrog és a Tisza találkozásánál helyezkedik el.
Egy kultúrterület - esetünkben egy ország - legfőbb ismertetőjegyei, az a bizonyos "image", ami a világ valóban általános közvéleménye számára ismert az ottani életről és kultúráról, többnyire egy - szinte bántóan - leredukált kép. Az emberek többsége számára, már a szomszédos országgal kapcsolatos aktív ismeret is csupán néhány elcsépelt kulcsszóra terjed ki. Nos a szegedi pirospaprika, és a hortobágyi csikós ostor mellett ilyen fogalom Tokaj.
Egy egész napos körutunk során kísérőnk Bodonyi Csaba, a város főépítésze elmondta, hogy a rendszerváltás előtti Tokaj óriási ellentmondásossága volt, az - elsősorban a nyugati világban kivívott - nemzetközi hírnév, és a helyi kulturális és gazdasági állapotok lehangoló ereje; egyszóval az életfeltételek kelet-európaisága közti kontraszt. Egyáltalán nehéz súly egy város számára egy ilyen ismertség, olyan morális feszültségeket okozhat, mint egy híres ember - pl. színész - életében az a fordulat, mikor nevének híre túlhaladja személyét.
A város már a középkorban tranzitforgalommal bírt - tudtuk meg Bodonyi Csabától -, a kereskedők általános játékszabályaként ismert "tisztes 4 %" az egyik ház kapuja fölötti díszítő faragványon most is mementóként hirdeti a garancia és a tisztesség elvét. Az elmúlt századokban a jómód és a megbecsülés jellemezte, a világháborúk után, legfőképp az álla-mosítás idején egzisztenciális hanyatlás volt tapasztalható. Hogy régi arcát visszanyerhesse, s fölzárkózhasson ismertségéhez, ma a város nagy erőfeszítéseket tesz.
Az pedig, ami a települést a világ - de legalább is - európai hírnévhez segítette hozzá - mondanunk sem kell - az isteni nedű: a bor.

Az afrodiziákumok története, az emberi kultúra történetével egyidős, és attól elválaszthatatlan. Indiában kátot rágtak, Amerikában dohányt szívtak, az Égei félszigeten - már az időszámításunk kezdete előtt - bort ittak. Bizonyos, hogy a szőlőtermelés és a borászat kultúráját közvetve a görögöktől vettük át.

Az afrodiziákumok, a tudatállapot-változást okozó un. "stimuláló szerek" a szellemvilággal való kapcsoltért feleltek. Csak az a kultúra életképes, amely szokásai, rituáléi segítségével gyakorlati értelemben is találkozásokat eszközöl a hitközösség és a szellemi világ között. A rituális szertartások, (a bor esetében a bacchanáliák és dionüszoszi ünnepek) később népszokássá, reprezentatív mozzanattá, illetve étkezési kultúránk egy részévé módosultak, de sohasem múlt el közösségformáló erejük.

"A víz az őselem. Először a víz borrá változik; másodszor a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem. Ennek a komoly és nagy lételhatározó tevékenységnek megfelelő külsőségek között kell megtörténnie. A borivásnak csak egyetlen törvénye van: inni."
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)

 A Kárpát-medence sok vonatkozásban a borok földje. Mikor ide jöttünk és letelepedtünk itt, vállaltuk az ezzel járó megkülönböztetett helyet a civilizációban.
"A hangodból szemrehányást vélek kihallani. Csaknem vádat e nép iránt, amely itt csendesen tenyészik, mint a búza és a bor."

"Ez itt Berzsenyi és Kisfaludy Sándor népe és földje. Elpusztíthatod, de az aranykorból sohasem fogod tudni felébreszteni. Ez a méhes földje."

"E nép...mindig tiltakozni fog az ellen, hogy a káprázatba csalják. Alvással védekezik."
Részletek Hamvas Béla, Unikornis c. művéből

Azért tartottam fontosnak ezeket a sorokat itt megemlíteni, mert egyfelől úgy érzem szerves kapcsolatban állnak borfogyasztó kultúránkkal (eltekintve attól a ténytől, hogy Magyarország területének közel sem az egésze bortermő vidék); s mert úgy éreztem, maga a város is ebből az elfelejtett aranykorból idéz vissza pillanatokat; áradó melegsége, még a látogatásunk alatti goromba időjárás ellenére is érezhető volt.

A hegyvidéki települések jellegzetes szűk, kanyargós utcái a környéken található építőanyagok karakteres jelenléte az architektúrában, az újonnan épült házak szelíd alkal-mazkodása a tradíciókhoz és az utcaképhez, megnyugtató, majdnem melankolikus hatást köl-csönzött. (Nem tagadom, láttam példát a hagyományos stílus kritikátlan, és szolgai átvételére egy-egy új épületen, ami - szerintem - a hely szellemének félreértelmezésére, az alkotói ma-gatartásban pedig passzív automaticizmusra utal; végső soron hiteltelenné teheti az egész épületet, hiszen figyelmen kívül hagyja a kort, amiben élünk. A tradíciók és a helyi érték tisztelete a tervezés során - véleményem szerint - egy összetett probléma, alkalmasint sokkal nehezebb, mint amikor arculatot kell meghatároznia egy épített struktúrának.) Ettől eltekintve a burkolatok és homlokzatok, az utcabútorok és kerítések, kertkapuk és terek összhangja idilli volt.
Az elsősorban építészeti értékekre kihegyezett kirándulás programlistáján ezúttal második helyre a bor lépett.

Reggeli első utunk, a "Hétszöllő" néven ismert borgazdaság gazdasági épületeihez vezetett, ami az út túloldalán helyezkedik el, átellenben a névadó több száz hektáros szöllő-vel, a nedűadó hegyoldallal, a város szélén. A hátralévőkben erről a látogatásról szeretnék néhány szóban beszámolni.

Ha fölcsapjuk az iskolai földrajzi atlaszt a Kárpát medence földtani térképénél, látható, hogy a Zempléni hegység narancssárga színezésű, ami a harmad- és negyedidőszakban kialakult vulkáni kőzetre utal. Borásztól tudom, hogy a vulkáni tufa, olyan réteget képez a földben, ami - akár az alumínium fólia - visszasugározza a nap melegét a gyökerekre. A soproni borok például jellegzetesen fanyar vörös borok, az Alpok "zord" hegyi világának üzenetével. A Balaton-vidéki - de mindenek előtt - a tokaji borok, a tufa miatt fehérek, és édesek, mint a méz!
A "hétszöllő" borászat üzleti sikereknek örvend, és további fejlesztések várhatók. A borászat tudományáról, és a nedű előállításának technológiájáról bőven kaptunk információt, amit itt most nem tudnék részletesen előadni, ellenben egy érdekességet megemlítenék: vendéglátónk, a borgazdaság tulajdonosa felhívta rá a figyelmet: az átalakulás folyamatainak térbeli egymás-utánisága a gravitáció elve alapján működik.

A szőlő lejön a hegyről, a szemek osztályozása, és az áztatás, a földszinti épület gyönyörű függesztőműves szerkezete alatt zajlik; minek utána a bogyók egy csapóajtón át, az egy szinttel lejjebb lévő pneumatikus préselőkbe kerülnek. A must a sajtolást követően még egy emelettel lejjebb költözik, ahol óriási hombárokban hónapokon át erjed. Ezek után a nemesedéshez tölgyfa-hordókba kerül, s a nemes penésszel "bélelt" pincék mélyén, éveken át várakozik.
A megfelelő idő elteltével palackozzák őket, ami már egy viszonylag konzervált állapotot jelent a számukra, a kémiai folyamatok természetesen itt sem állnak meg teljesen. A hitelesítő címkével ellátott palackok eztán bújnak csak elő a mélyből újra a napvilágra, mindannyiunk legnagyobb örömére.

Még két fontos tulajdonságról szeretnék említést tenni, ami meghatározója a tokaji borgazdaságoknak. Az egyik tudnivaló, hogy szőlőt máshonnan nem vesznek, igyekeznek saját termésükből gazdálkodni, ami eleve garanciát jelent a minőségre nézve. A másik, hogy vagy kizárólagosan, vagy többnyire az aszúszemek földolgozásával nyert aszú-borra koncent-rálnak. Ez lesz a híres tokaji aszú. E sajátosságoknak mind morális, mind gazdasági következménye is van. A gazda szavaival élve: "nem zsákmányoljuk ki teljesen a szőlőt, annyit veszünk el, amennyire tényleg szükség van." Ennek gazdasági következménye pedig a minőség győzelme a mennyiség felett. Egész Európa tudja, hogy Tokaji Aszú azért a legjobb bor, mert kevés van belőle. Ezért kelendő, borsos ára ellenére is.

A két további borgazdaság, a tél-eleji szüret, és végül a kis borozó meglátogatása további felejthetetlen élményekkel gazdagította túránkat, ismertetésük azonban nagyobb terjedelmű dolgozatot igényelne.
Hamvas Béla megállapításai népünkről, borkultúránkról, és történelemben megélt sorsunkról valamiféle kozmikus együttállást s érzéseimmel való harmonikus összhangot képeznek. Hiszem, hogy mikor a tokaji bor a világpiacra kerül, annak hátterében nem a jó reklám, a marketing, vagy a szükségszerűség áll. Mindenki érzi, hogy egy pohár tokajival, a külvilág valóban a magyarság múltjából, hitéből, lelkéből kap egy sóhajtásnyit. Fölidéz egy kortynyi aranykort, egy "alvó" nép titkos álmából, mely "csendesen tenyészik, mint a búza és a bor."

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA