Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

kirándulások, táborok

Jelenlegi hely

Részben az elméleti képzés részeként, részben egyéb meghívások alapján a vándorépítészek rendszeresen vesznek részt kirándulásokon és táborokon. A kirándulások tematikája az elméleti képzéshez illeszkedik. Jelentős építészettörténeti alkotások, illetve a Vándoriskola szellemiségéhez kötődő alkotók épületeinek meglátogatása képezi a programot, illetve évente egyszer szervezünk egy több napos kirándulást, amelyen egy-egy régiót járunk körbe (Erdély, Balaton-Felvidék, Tokaj-Hegyalja, Őrség).

A Vándoriskola, mint a Visegrádi Tábor eszmeiségének folytatója rendszeresen szervez táborokat, vagy vesz részt ilyeneken. Ezek olyan épületek megépítéséről szólnak, amelyet vagy a vándorok valamelyike, vagy a Vándoriskolához kapcsolódó építész tervez.
E táborok közül kiemelendő a közelmúltban lezajlott két elzászi tábor. Az elsőn egy belső pályázaton kiválasztott építményt építettek fel a vándorok, a másodikon pedig egy Makovecz Imre által tervezett tornyot.

Több alkalommal szerveztünk egy-egy település felkérésére faluszépítő tábort, ahol a vándorok konkrét javaslatokat tettek le a település jelentősebb pontjainak életre keltésére.

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA