Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

A KÓS KÁROLY ALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik 2014-ben személyi jövedelemadójuk 1 százalékával támogatták.
Az Alapítvány számlájára ebből a forrásból 2015-ben beérkezett 146.705,- forintot a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának működtetésére fordítottuk.
Kérjük, hogy 2016-ban is támogassák idei adójukból Alapítványunk célkitűzésit.

Adószámunk: 19193580-2-41

Fülöp István

Jelenlegi hely

Nagyrécse, Wilheim-ház, 2001-2002 (mester: Makovecz Imre)

Fölszinti alaprajz
Metszet
Emeleti alaprajz
 
Nyugati homlokzat
Keleti homlokzat

A vándoriskolárul

1995. Diploma előtt, de a Népi Építészeti TDK és a Csete táborok után. A mindent és a semmitsem tudás időszaka. Vándoriskola. Kósza hír. Kósza lehetőség. Érdekes próbatételnek ígérkezett a felvételi - Nagymaros, ravatalozó. Akkor éppen Hollandiában voltam. A diplomához a börtönöket, a felvételihez a temetőket jártam. Alapélmények. Azóta is. Összeraktam. Beadtam. A zsűriből csak Imre bácsit ismertem. Látásból. Felvettek. Valami -amiről akkor fogalmam sem volt- elindult. Bennem is.

Ősszel első iroda a Kvadrum volt. Legelőször Batának húztam valamit. Dunaszerdahelyre. Aztán jött Zsiga. Csh-konszignáció. Nehezen ment, de elmondta.
És még nagyon sok mindent elmondott, amin azóta már mosolygok. Zsigánál épszerk. kérdések nem voltak. Mások talán igen. Ahhoz meg, hogy a tárgyalás-, szerződés-, művezetés- és még Isten tudja mibeli jártasságát, jártasságot nem, hogy kitanuljam, de egyáltalán megközelítsem- kis mafla voltam. Zsiga érezte ezt. Közben elkészült a börtön terve is. Bata érdeklődött. Jólesett. Amit Tibi mondott, az valahogy mindig....

Volt még Engelmann is, Renáta is. Emlékszem arra a vaníliás-citromos illatra. Jani folyton üvöltött, Heil Tibi asztala meg folyton kávéfoltos, grafitos és egyáltalán végletekig lehasznált volt, és vagy de, mindig kikerekedett valami a kb. 1:400-as vázlatokból. Keveset beszélt, de a hangulatokra emlékszem. Balassa irtózatos tempóban tudott dolgozni - egy kézzel is. Mindenki tanított, ha nem is tudott róla. Mindegyiküktől tanultam, ha akkor nem is tudtam róla.
Megépült első tervem - a Kvadrum Kecske utcai falépcsője. Tízből hét megbotlik rajta.

Karácsony előtt volt Imre bácsi kurzusa. Alapelem - azóta is. Megszületett a sajátsír, azóta is egyik legkedvesebb tervem. Aztán Kampis mester születésnapja Lajosmizsén. Akkor azt hittem minden konferencia olyan lesz, de gyorsan rájöttem, hogy nem.

'97 áprilisában átültem az Axisba (a Kvadrum és a többiek meg a Kecske utcába. A Szilágyi Dezső tér megszűnt. Nagyon sokat járok arra. Mostanság minden nap. És minden nap elveszítem ugyanazt.) Közben elindult a főiskolán a másoddiplomás szakmérnöki képzés. Senki sem értette, hogy mi ez és minek.

Először Tusival rajzoltam egy lovarda-kivitelt, Hortobágyra. Aztán az első önálló kiviteli terv. Nagyon lassan és nehezen -talán mondhatni- kínlódva ment, de megettem. Közben Vincze Laci és Tamás is rám csodálkozott néha. Először találkoztam építtetővel egyedül. Izzadtam.
Laci lepasszolt egy pincét Szerencsre. Megépült. Annyira otrombát azóta se építettek. Nekem. Tamást ritkán láttam. Nyári időszak volt, állandóan művezetett. Egy alkalommal levitt magával Szombathelyre és Sopronnémetibe. Az ilyen felállású országkörüli utazásokban van valami nagy csuda. Szinte minden pillanatára emlékszem. Talán máshogy nem is lehet kijönni belőle. Tamás tudta ezt. Minden mondata dolgoztatott. Születésnapjára meghívott. Fehér inget vettem, meg egy üveg bort. Tóni bácsi is így érezhette magát Kassáknál. Azóta is emlegeti. Megszólalni nem, csak figyelni. A kutyát meg magázni.

Salával másképp volt. Nem értettem mit, miért csinál. Az én dolgaim belülről jöttek, én voltam. Éjjel "röpültem a ködben", nappal meg valami egészen mást rajzoltam. Időnként elbeszéltünk egymás mellett, különben meg igyekeztem ott lenni. Sokkal távolabb voltam, maradtam mindenkitől, mint félévvel korábban. Az utilevél pontosan leírja ezt az állapotot. Csinálni vagy aszerint - éppen másképp cselekedni nem sikerült.

Ősztől várt Kund Feri, Esztergom. Minimális munkalehetőség adódott a teljes időszakban. Inkább csak mosolyogtunk egymásra. Munkát kellett keresnem. Másutt. Közben ment a szakmérnöki, jobbra-balra dolgoztam, időnként találkoztunk Ferivel és valami apróságot ettünk ketten. Akartam Esztergomba menni. Ismeretlenül is magaménak éreztem a szakállasok dolgait, így aztán rettenetesen fájlalom Esztergom így-elmúlását. A végén elmentem Velencébe, a biennáléra. Ez a Bachmannos ügy izgatott. Aztán kiérve és látva lecsillapodtam.
97 nyarán aztán lementem Pécsre. A város engem is megevett egy pillanat alatt. Az irodában végre újra éreztem valami olyanfajta pezsgést, mint akkor már majdnem két éve a Kvadrumban. Ősszel beindultak az iskolák, ami később a vesztemet is okozta. Nagyon sokat voltam távol - iskolában. Talán ekkor kezdett hajszálrepedni a Dévényi vonal.

Kaptam egy házat Érdre, amit vihettem volna tovább diplomára, de nem tudtam zöldágra vergődni sem Sándorral, sem a házzal. Annak előbb-utóbb el kellett úszni. El is úszott. Sándor attól kezdve már tudatosan csak befejező-feldolgozó minimálmunkákkal bízott meg. Az egyetlen épkézláb tervem -ami csak szöveg- a Mohácsra készült emlékeztető tömb.
A szakmérnökin eljött az utolsó félév. Középület, amit volt szerencsém Plesz Tóni bácsival korrigáltatni. Hetente, kéthetente utaztam hozzá, kocsmázások, azóta már számtalanszor hallott, de akkor új gondolatok, irányok, elvek, vallomások, felismerések. Azóta is ezekből élek.
No, de a félév: a sok-sok iskolába lógás, a csődbe ment Katula-ház és egyáltalán -újévre megérlelték a döntést: vagy csináljam másképp vagy menjek a francba. Nem tudtam másképp csinálni. Eljöttem.

Mindezek ellenére a pécsi időszakot összességében a legjobbnak ítélem.
És visszasírom. Ez már '98 február.

Átültem Eklerhez. Újra Pesten voltam, sikerült saját lakásba költöznöm és örültem Dezsőnek. A pécsi elbocsátásból próbáltam tanulni és nagyon odafigyelni a munkámra. Eleinte ment is, aztán már nem. Elúsztattam egy újabb diplomára szánt házat. A többi meg lassan ment, de kapkodni nem szokásom.

Egyszer aszongya a Dezső, hogy nem akar több munkát adni, keressek másik helyet. Hm. Beszélni nem sikerült róla. Akkor sem, később sem. Valami volt az Ekler irodában. Egy-másfél évvel későbbre az utolsó emberig eljött mindenki. Azóta egyszer találkoztam Dezsővel. Másképp mennek a dolgai. Értékelni? Nem a legjobb félévem volt, mindenesetre tanultam. Ebből is. Sajnálom. A félévet is.

Májusban átültem Sároshoz, akit ebben a félévben nem választott senki. Morcos volt. Akkor azt hittem, aztán rájöttem, hogy mindig olyan. Lacinál aztán újra ég és föld. Maximális odafigyelés a vándorra, talán már túlzottan is. A zenepavilon kiviteli terve minimál feladatnak indult, aztán nem az lett. 20-ban rajzoltam az egészet. Élveztem. Kaptam egy új házat, inkább kis átalakítás, ami (talán) elkészült, de vállalhatatlan. Később nagyobb munkák kisebb részfeladatai jutottak. Laci bombázott könyvekkel, beszélni viszont sosem tudtunk róla. Nem volt közös nyelvünk erre. Kultuszhangulat volt, ami zavart. Zavar ma is.

Később Svédország volt. Jarna. Alap.
Ezzel aztán hirtelen vége is lett a három évnek. Nem tudtam és nem is akartam mindent kiírni magamból. A vándoriskola ennél sokkal több és lehet - más is. Belőlem ez jött most ki. Talán egy kicsit neki vagyok keseredve. Talán nem. Ha újra ott lennék, újra végigcsinálnám.
Mert végig kellet csinálnom.

Fülöp István
(ex)vándor
Budapest, 2000 szeptember elsején

 
Minden jog fenntartva - all rights reserved (c) Kós Károly Egyesülés, 2007-2013 | Az oldalt karbantartja: eMeLA